Se nem jobb, se nem bal - magyar!
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Új cikk

Tartalom

 

 

Kapitalizmus van.

 

 

 

         Mostanában a kilátástalanság miatt terméktelen és dűlőre nem jutott eszmecserék résztvevői sokszor széttárt karokkal, és ezzel a tehetetlenséggel megbékülő, vagy éppenséggel rendreutasító megállapítással fejezik be a vitát: "Mit akarsz? Kapitalizmus van!". És a gondolat itt lebénul. Mintha nem lenne tovább. E ténymegállapításhoz ugyan semmi kétség nem fér, bár a rendszerváltás előtt és kezdetén senki ki nem ejtette a száján a kapitalizmus szót; az "illetékesek" leginkább többpárti polgári demokráciáról, szociális piacgazdaságról beszéltek, sőt ez a kifejezés került az új alkotmányba is. Senkinek nem volt politikai mersze hozzá, hogy nyíltan meghirdesse a kapitalizmust. Időpontot nehéz lenne meghatározni, de hosszú évek elteltével egyes politológusok, félénken körültekintve, elvétve kezdtek szólni a kapitalizmusról, azt követően, hogy Horn Gyula előállt a "szocialista tőkések" megteremtésére vonatkozó képtelen ötletével, és a kapitalizmust, mint elérendő célt említette. A globalizmus fokozódó érvényesülésével párhuzamosan pedig már mintegy a kapitalizmuson is túlmutató vadkapitalizmusról beszélnek – már akik mernek szólni – de javarészt ők is úgy téve, mintha az ismeretlen módon és teljesen váratlan sorscsapásként, azaz nem a rendszerváltás következményeként szakadt volna a nyakunkba. Maguk a hatalmon lévők azonban azóta is kerülik a kifejezés használatát, mintha nem is létezne, mintegy azt érzékeltetve, ha létezik is, nekünk semmi közük hozzá. (Ezért ennek az írásnak a címe után akár kérdőjelet is biggyeszthetnénk).

Történik minden annak ellenére, hogy senki, de senki előtt nem titok: kapitalizmusban élünk. Ha pedig már éljük, mondjuk is ki – ez lenne a természetes. A nyilvánosság előtt azonban mégis szinte minden fórumon továbbra is kerülik a kifejezést. E furcsa, de véletlennek semmiképpen nem tekinthető eljárásban tükröződik a kapitalizmus önvédelme is. A hozzá kapcsolódó kézenfekvő magyarázat ugyanis az, hogy a szó mögött meghúzódó tartalom történelmileg lejáratta önmagát, hiszen két világháborút is zúdított az emberiségre és szüntelen háborúskodással, válsággal és "válságkezeléssel" jár. A Nemzetközi Valutalap kutatóinak számításai szerint – akiket pedig e vonatkozásban igazán nem vádolhatunk részrehajlással – csak a huszadik század utolsó negyedében megközelítően száz pénzügyi-gazdasági válság volt a világon. De napjainkban is ez a helyzet; ki tudná megmondani, hogy véget ért-e a válság, vagy már egy újabban élünk, illetve összeszámolni, hogy hány háború folyik? És főleg, hogy még mennyit terveznek? A tőke azonban sohasem ismeri el a saját rendszere szerves hibáit. (Az előző rendszer kényszerből meg-megtette). Ennek okán, és mert történelmileg továbbra is versenyben áll egy szociális szempontokból sokak által jobbnak tartott társadalmi rendszerrel, a manipulációt egyébként is egyik fő fegyvereként alkalmazó tőkés gondolkodás más nevet keresett a kapitalizmusnak. Megszületett a piacgazdaság, a szociális piacgazdaság, a jóléti társadalom, az önszabályzó társadalom, stb. fogalma. Ugyancsak ebbe az irányvonalba illeszkedik a Soros-féle nyitott társadalom, amely főleg arra hívatott, hogy megakadályozza a nemzeti társadalom kialakulását.

El kell ismerni, sokan azok közül – gondolom, hogy a reform-kommunisták, de a szerveződő jobboldali erők jelentős részét is közéjük sorolhatjuk – akik így, talán szándékuktól függetlenül is leplezve, de közreműködtek nálunk a kapitalizmus megteremtésében, a rendszerváltáson dolgozva, őszintén hittek egy jobb társadalomban. Mások már az első lépések láttán megsejtették az igazságot, ismét mások pedig megrémültek, mert rájöttek, hogy hamisak a jelszavak, melyek mögött más nem is húzódhat meg, mint a kapitalizmus. A kapitalizmust viszont akarták is, meg nem is, hiszen a többségük a szocializmusnak tartott tőkementes pártállami rendszerből valamiféle másik, csak jobb, de ugyancsak tőkementes társadalmat képzelt el. Pedig hát tudniuk kellett, hogy ez naivitás.  

Napjainkra visszatérve, mindenképpen bajt jelez azonban, ha a témakörben folyó eszmecserék, a résztvevők eltérő politikai alapállása ellenére is, a "Mit akarsz? Kapitalizmus van!" lemondó megállapítással fejeződnek be, megakadnak bármiféle kiút, vagy távlat körvonalazása nélkül. Mintha az egyébként vitathatatlan sivár kilátástalanság ténylegesen, visszavonhatatlanul, egyszer s mindenkorra uralna mindent és mindenkit, mintha a visszafejlődés megállíthatatlan lenne.

De van más baj is, talán még nagyobb is, éspedig ha a vitázók egy része idáig sem merészkedik el, hanem szembeötlő manipulatív szándékkal olyasmit érzékeltet, hogy tulajdonképpen nem is volt rendszerváltás. Egyesek lépten-nyomon olyan politikailag megfoghatatlan, ravaszkodó megfogalmazásokkal szédítenek bennünket, hogy amit jelenleg átélünk, annak "a szocializmusra visszanyúló történelmi okai vannak", "posztkommunista szellem uralkodik", s mindaz, amitől szenvedünk "posztszocialista következmény", "a kárdárizmus utóhatásai" érvényesülnek, sőt a "kádárizmus újravirágzása" folyik, stb.

Mindazok számára azonban, akik az elmúlt húsz év eseményeit, köztük a keserveit, kudarcait, vereségeit átélték, és nem is felejtették el, szinte hihetetlen, hogy akadnak, akik azzal szeretnének ámítani bennünket, hogy e két évtized, benne napjaink minden gondja-baja a szocialista korszak terhére írandó. Amelyben, egyébként, az ilyesmiket hangoztató, mindenkinél mindent jobban tudó, mindig jól helyezkedő, általában neoliberális beállítottságú szellemi komisszárok nagy része ugyanolyan jól élt, mint ma – sőt, hasonlíthatatlanul jobban, mint a többség, akkor is, ma is – és ki-ki a vérmérséklete szerint, de ekkor még egybehangzóan, sőt egymással versengve, a kapitalizmust szidta! Ők ugyanis mindig határozottan kiállnak, … hol az egyik, hol a másik oldal mellett. Bizony-bizony igencsak aggasztó társadalmi probléma, hogy ma ismét majdhogynem csak ők kapnak fórumot. Ne tetézzük hát a bajt azzal, hogy elhisszük, vagy egyszerűem ösztönös, meggondolatlan állásfoglalásnak tekintjük a fenti állításaikat, hiszen nyilvánvalóan a nálunk kialakult vadkapitalizmus, azaz a kormányzati szintre emelt vesztegetés, jogtalan előnyszerzés, címeres gazemberség álcázott, de tudatos védelmével állunk szemben. Ne hagyjuk magunkat félrevezetni. Amit most átélünk, annak már ugyanúgy semmi, de semmi köze a szocializmushoz, mint ahogy a magát magyarnak és szocialistának nevező MSZP-nek is éppen a szocializmushoz van a legkevesebb köze, de még mintha a magyarsághoz sem lenne már; egyedül a párt mivolta tagadhatatlan. Ugyanez még inkább áll az SZDSZ-re (amely mindemellett még kifejezett magyarellenességet is tanúsít), a mostani MDF-re, de bizonyos tekintetekben tulajdonképpen más pártokra is.

A belőlük tudatosan verbuvált hatalmi elit ("elit"?) többsége csak azt látja és láttatja, ünnepli és ünnepelteti még most is – habár már teljesen tárgytalan – hogy nincs szocializmus, nincs Kádár János; holott azon kellene sajnálkoznia, hogy ma már nincs Ikarus, Ganz-Mávag, Ganz Műszer Művek, Csepel Művek, Rába, MOM, Tungsram és Bábolna, meg magyar élelmiszeripar sem, amelyek – ha nem verik szét, és nem árusítják ki őket – ma is megállnák a helyüket a nemzetközi versenyben. A magyar ipar felszámolásában és a mezőgazdaság szétverésében éppen ez az elit, főleg az elmúlt nyolc év, hatalmon már előzőleg is volt kormányzati körei és a külföldi pártfogóik a bűnösök. Ezt takargatandó, hazudnak a múltról, hamis jövővel álltatnak, hogy eltereljék a figyelmet a jelenről, s kisajátítsák a jövőnket. A most folyt választási kampány során is tapasztalhattuk, hogy egymással versengve ígértek és ígértek, tudva-tudván, hogy úgysem képesek, de nem is áll szándékukban betartani az ígéreteiket. Önmaguk is tisztában vannak vele, hogy most – még a nagy jóindulattal feltételezett esetleges jó szándék mellett is – többnyire csak az tartható be, ami illeszkedik a globalista nagytőke igényeihez, ez azonban szinte sohasem esik egybe a nép, az ország érdekeivel. Ezért legyünk tudatában, hogy a hatalom-várományos, legyen baloldali, vagy jobboldali, valójában ennél lényegesen többet nem is ígérhet. Ha mégis megteszi – nem mond igazat. A mostani országgyűlési választásokon azonban az ígéreteken túl van egy mindennél fontosabb cél: a nemzeti érdekeket eláruló, népirtó politikát folytató, a háttérben változatlanul fennálló MSZP-SZDSZ szövetség eltávolítása a hatalomból. Erre csak egy erő képes, a Fidesz-KDNP. Győzelmétől azonban a helyzetnek csupán nagyon lassú – és csak remélhetőleg kedvező – változása várható. Nagy reményeket senki nem táplálhat. Maximum arra számíthatunk – az adott körülmények között ez sem kevés – hogy a lassú pozitív változásokat elősegítő intézkedéseket foganatosít.

Legalább két nyomasztó körülményt ugyanis szem előtt kell tartanunk. Egyrészt, a sok fontos kulcspozíciót megőrző szocialista-neoliberális koalíció szabotálni fogja a kormány minden lépését, s emellett, ahogy Gyurcsány Ferenc nyíltan be is ígérte, kemény – értsd: hazug és gátlástalan – ellenpropagandát fog folytatni. A legfontosabb azonban, hogy tudatosan lerombolt országot, s minden tekintetben lepusztult helyzetet hagy maga után, amellyel a Fidesz-KDNP-nek a nehéznél is nehezebb lesz megbirkóznia. Másrészt azért is, mert maga a Fidesz-KDNP is ugyanezen kapitalista keretekben, azaz a jelenleg uralkodó körülmények között kormányozhat, és kíván is kormányozni. Legfeljebb, ha akar, ezen keretek között is találhat és kialakíthat fogódzókat egy olyan politikához, amely jobban illeszkedik a magyar érdekekhez. Különbség tehát lesz is, meg nem is. (Mivel mi magyarok azt tartjuk magunkról, hogy a labdarúgáshoz mindannyian értünk – amiben talán van is valami – a legszemléltetőbb, ha azzal a labdarúgó hasonlattal élek, hogy bár jól érzékelhető különbség van a Fradi és az MTK között, de mindkét csapat az NB I-ben játszik!). A Fidesz most mégis olyan helyzetbe kerül, hogy lenyesegetheti a vadkapitalista kinövéseket, felszámolhatja az intézményes korrupciót, képviselheti a magyar érdekeket, értékeket, és még a korábbi tévedéseit is jóváteheti, köztük azt a baljós melléfogást – hogy bűnnek ne nevezzük – amikor az EU csatlakozási szerződés tárgyalásakor kitette a magyar földet a szabad forgalmazással járó külföldi felvásárlás veszélyének. Mindehhez azonban olyan széleskörű népi támogatásra lenne szüksége, amely megteremtődőben van ugyan, de nem lesz egyszerű a teljes kivívása, még nehezebb lesz megtartani. (Ez pedig döntő kérdés, ezért más szempontokból vizsgálva, alább még vissza is térek rá.)

A politikai paletta áttekintését befejezve, megállapíthatjuk, hogy továbbra is csak két kis parlamenten kívüli párt adja önmagát következetesen, híven az ideológiájához, és leplezi le a nép- és nemzetellenes törekvéseket, eredjenek akár jobb-, akár baloldalról: a MIÉP és a Munkáspárt. (A Jobbik esetében a kérdőjelek uralkodnak). Mondhat rájuk bárki, amit akar, de nyíltan, egyértelműen és hitelesen csak ez a két párt védelmezi a nemzeti érdekeket, illetve a dolgozó osztályok és rétegek érdekeit. A Munkáspárt ma is félreérthetetlenül a szocializmus mellett áll, a MIÉP pedig a magyar út híve, amelyet Németh László "minőségi szocializmusként" is, Bibó István és más nagy nemzeti gondolkodóink pedig harmadik útként is körvonalaztak.   

 

Napjaink szomorú valósága, hogy megvalósulni látjuk az ismert tételt, miszerint a kapitalizmusban az ember az embernek farkasa. A nálunk – nem utolsó sorban jelentős külföldi nyomásra – eluralkodott kormányzati támogatást élvező (hogy kormányzati szintűt ne mondjunk) vadkapitalizmus különösen arra ösztönzi, sőt kényszeríti az embereket, hogy mások irányába a rosszabbik énjüket mutassák. Ez az egyre általánosabbá váló sajnálatos jelenség, például, semmiképpen sem a szocializmusnak kikiáltott rendszer maradványa, vagy a megfoghatatlan, de kényelmes hivatkozásul szolgáló posztkádárizmus következménye. Sőt, ha tárgyilagosan szemléljük a dolgokat, el kell ismernünk, hogy a vadkapitalizmushoz képest abban a "szocializmusban" inkább neveltek a társadalmi szolidaritásra. Szavakban mindenképpen. De a szavakhoz azért valamelyest a tetteknek is igazodniuk kellett. Önmagunkat csapnánk be, ha nem látnánk utólag is, hogy bármennyire is bírálható a múlt rendszer, de gazdasági és szociális értelemben bizonyos demokratikus elvek tagadhatatlanul jobban és szélesebb körben érvényesültek, nagyobb volt mindenki szociális biztonsága, még ha negatívumokkal is párosult. A jelenlegi helyzet viszont annyira nyilvánvalóan és egyértelműen rossz a nagy többség számára, hogy sem ez, sem az itt következő megállapítások nem tekinthetőek a régi rendszer dicsőítésének, hanem csak kifejezetten a jelenlegi bírálatának.

Sokan, szemet hunyva a valóságra, azt is kitartóan ismételgetik – halljuk a rádióban, olvassuk az újságokban, látjuk a tv-ben – hogy mindez azonban nem a rendszerváltás, hanem pusztán annak – a következménye, hogy "a kommunisták" a politikából a gazdaságba mentették át magukat. Azt pedig mindenki elismeri, sőt széltében-hosszában ismétli – a legtöbbször Göbbelset idézve, pedig hát eredetileg nem is az ő találmánya – hogy a sokszor ismételt állítások, akár igazak, akár nem, az emberek fejében "igazsággá válnak". Ha tényleg hagyjuk ezt érvényesülni, akkor nemcsak nem segítünk önmagunkon, hanem tragikusan rontunk a helyzetünkön. Önmagunk kötjük meg a saját kezünket, ha nem nézünk szembe a konkrét valósággal. A valóság pedig az, hogy pillanatnyilag, formálisan, egypárti diktatúra van (bár az MSZP-SZDSZ koalíció látványos megszakítása ellenére a szocialista-neoliberális összetartozás és összetartás felszámolhatatlan), sőt tényleg éppen az az utódpárt van hatalmon, amelynek a tagjai valóban átmentették magukat a gazdaságba. Csakhogy – és ezt nem szabad szem elől tévesztenünk – ők már akkor sem voltak kommunisták, amikor beléptek az MSZMP-be. Akik valóban kommunisták voltak, azok jórészt ma is a Kommunista Munkáspárt tagjai. Oktalanság volna nem látni azt is, hogy a volt MSZMP és a mai MSZP értékrendje frontálisan szemben áll egymással. Ezért ma egyenesen kitüntetés kommunistáknak, vagy szociáldemokratának, de akár baloldalinak is nevezni az MSZP-t és az SZDSZ-t, azaz a mai szocialistákat és a neoliberálisokat. Nem is hallottuk, hogy ők maguk ezt akár egyszer is visszautasították volna. Ugyanis a lakosságban a múlt rendszer iránt érthetően növekvő nosztalgia miatt ezek a bírálatnak szánt minősítések inkább csak arra jók, hogy szavazatokat hozzanak nekik. Másrészt ezzel még a bűneiket is kisebbítik, mert eltüntetik a személyes felelősségüket. Mégis több jobboldali politikus is görcsösen ragaszkodik e végzetes tévedés gépies ismételgetéséhez. Az pedig egyszerűen politikai vakság, vagy elvakultság, ha mindazok láttán és ismeretében, ami nálunk az elmúlt két évtizedben a gazdaságban, a közigazgatásban, a pénzügyekben, az igazságszolgáltatásban, a szociális területen és az élet minden vonatkozásában történt, bárki olyasmit állít, hogy nem volt rendszerváltás. 

A társadalom döntő többsége egyre rosszabb helyzetbe kerülő vesztes, s a rendszerváltás önmagában már ennélfogva sem megkérdőjelezhető; az így megvalósult kisiklatott rendszerváltás szükségessége és létjogosultsága azonban annál inkább. Mert nézzük csak, mivel is járt a nagy fordulat világméretekben és nemzeti szinten. A világválság ellenére 2009-ben a FED, az amerikai jegybank szerepét kisajátító magánbank, soha nem látott, 46,1 milliárd dolláros nyereséget ért el, míg 2008-ban "csak" 31,7, 2007-ben pedig 34,6 milliárd dollár nyeresége volt. Válság idején soha nem látott nyereség, de csak a világpénzt korlátlanul és ellenőrizetlenül kibocsátó FED-nél! Ám tekintsünk csak szét jobban, akadnak másféle jelek is. Brazília kétszázalékos adót vetett ki a spekulatív külföldi tőkére, hogy megakadályozza az országban is válságot kiváltó, a FED által – mérvadó elemzések szerint tudatosan – okozott pénzügyi buborék kialakulását. A latin-amerikai földrészen, tőlünk eltérően, erősödik a törekvés, hogy hasonló adót valamennyi tőkebevételre kivessenek. Összehasonlításul mondhatnánk, hogy ők szocializálódnak, miközben mi latinamerikanizálódunk. Izlandon, ugyancsak országunktól eltérően, népszavazás nyomán elutasították a bankok követelését, hogy a lakosságra hárítsák a válság következményeit. A tőkés országok intézkedései tehát arra utalnak, érzik, a folyamatos krízis közepette maga a kapitalizmus kerül veszélybe, ha átmenetileg nem korlátozzák a tőke mohóságát. Ugyanez az önvédelmi törekvés tükröződik a G-20 törekvésében a "szabályozott kapitalizmus" visszaállítására, a "szociál-kapitalizmus" megteremtésére, valamint Sárközy francia elnöknek immár a nevetségességig ismételgetett kijelentéseiben, hogy erkölcsössé kell tenni a kapitalizmust. Szabályozott kapitalizmus azonban csak szavakban létezhet, mivel szabályozni ugyan sokmindent lehet a kapitalizmusban is, de a tőke nem tartozik ebbe a kategóriába, sem nemzeti, sem nemzetközi szinten. A tőkét az erkölccsel egyesíteni pedig egyszerűen lehetetlen, ennek már a hangoztatása is megtévesztő, és még a szót is kár rá vesztegetni. A tőke "erkölcsét" egyébként jól szemlélteti, hogy a napjainkban ugyancsak az itt elemzett okokból súlyos pénzügyi válságba került Görögországnak a nemzetközi nagytőke képviselői azt javasolták, hogy adja el az épületeit, cégeit, szigeteit, sőt az Akropoliszt is, és akkor kijuthat a válságból. De itt a saját példánk is: mozgó kamatlábra vetettek fel velünk kölcsönt, ezért hiába fizettük már vissza többszörösen a tőkerészét, az adósságspirálból nem tudunk kikeveredni, sőt az adósságunk egyre nő. Lehet itt egyáltalán erkölcsről beszélni?

Nálunk mindezzel párhuzamosan másik "erkölcsös" törekvés is megfigyelhető: a vad-kapitalista jelenségeket nem a rendszer, hanem személyesen egyes "kommunis-tákból" lett kapitalisták személyes erkölcstelenségének a terhére próbálják írni. A szóban forgó "kapitalistáink" erkölcséért tényleg nem tenném tűzbe a kezemet, de azt, hogy ma mindenféle erkölcstelenség lehetséges, azért mégsem lehet "posztszocialista" következménynek tekinteni, hanem csak a jelenlegi rendszer sajátjának. Ezért végső soron ez a törekvés is e rendszernek az önvédelmi reakciója az egyre határozottabban megnyilvánuló népi elégedetlenséggel szemben. Mindebből ki vonhatna le más következtetést, mint hogy a kapitalizmus ügye nem áll valami jól.

De menjünk tovább, önmagunkhoz közeledve. A közelmúltban a BBC Világszolgálata 27 országban végzett felmérése szerint csak a megkérdezettek 11%-a vélte úgy, hogy a kapitalizmus jól működik, 23%-a javíthatatlanul elhibázottnak tartotta a szabadpiaci kapitalizmust. Az amerikai Pew Research Center pedig a múlt év végén tizennégy országban végzett közvélemény-kutatást a legutóbbi két évtizedről. Eszerint a magyarok 77 %-a elégedetlen a demokráciával, 72%-a rosszabbul él, mint a szocializmusban. Az IMD Gazdaságkutató adatai szerint pedig a leromlott kormányzati munka miatt drámaian csökkent a versenyképességünk: 57 ország közül a 2005-ös 31. helyről a 45.-re estünk vissza. Ennek ellenére az OECD idei ország-jelentése fenyegetően szögezi le, mindegy milyen lesz a következő magyar kormány, az elődje által kikövezett úton kell továbbhaladnia. És már a magyar nagytőkések is (vagy a mögöttük álló multinacionális cégek?) minden felkérés nélkül megfogalmazták a hatpontos programjukat a következő kormány számára! A Budapestre akkreditált európai nagykövetek egy csoportja pedig párját ritkító módon, a belügyeinkbe durván beavatkozva, nemrég közös nyilatkozatban ítélt el néhány közbeszerzési döntést, mivel nem azok javára szólt, akiknek ők, a diplomáciai szabályokat megsértve, lobbiznak. Tették ezt akkor, amikor az ő országaikban is sorra robbannak ki a megvesztegetési és korrupciós botrányok annak ellenére, hogy az ő viszonyaik már stabilabbak, a szereplőik tapasztaltabbak, s nemcsak kidolgozták, hanem már jól be is gyakorolták a kétes ügyek elmismásolásának az eljárásait. Közben a valóság az, hogy az Európai Bizottság tavaly novemberi jelentése szerint a teljesen szokatlan és indokolatlan mesés adókedvezményeken túl Magyarország adja a legtöbb állami támogatást a multinacionális cégeknek, nevezetesen 2009-ben 682 milliárd forintot, azaz a GDP 2,38 %-át, a legtöbbet az EU-ban! Bogár László számításai szerint – az utóbbi 21 év során ezek a vállalatok mintegy hatezer milliárd forinttal több támogatást kaptak, mint amennyit adó, vagy járulék formájában befizettek a magyar államkasszába. 2008-ban pedig az összes megtermelt profit 92%-a a multinacionális cégeknél halmozódott fel, amelynek nagy részét minden ellenőrzés nélkül kivihették az országból! Mi vagyunk részükre az igazi adóparadicsom.

Mindezek fényében és az ugyanezen irányba mutató, de itt fel nem sorolható számtalan tény láttán, az objektivitásnak valamennyire is helyet adó elemzés nem tagadhatja, hogy országunk gazdasági, politikai, egészségügyi, oktatásügyi, szellemi-erkölcsi állapota hasonlíthatatlanul rosszabb, elmaradottabb, züllöttebb – és vég nélkül sorolhatnánk a jelzőket – mint a rendszerváltás előtti évtizedekben volt.  És akkor még nem is szóltunk a legsúlyosabbról; arról, hogy mindezek eredményeképpen, több mint ezeréves történelmünk során országunk ma ismét gyarmati helyzetbe került. A Gyurcsány-Bajnai kormány naponta bizonyítja is, hogy nem más, mint a gyarmatosítók helytartója. Ezért hát – nem árt ismételni és ismételni – a rendszerváltás nem megkérdőjelezhető, de annál inkább a kialakult globalista, fonák magyar "sajátosságokkal" is megtűzdelt vadkapitalizmus létjogosultsága. Ezen belül elég visszagondolni olyan konkrétumokra, hogy a Németh-, de főleg az Antall-kormány primitív politikai revansizmusból szétverte a szövetkezeteket, pedig a szövetkezet olcsón termel és jót. Úgy tett, mintha nem tudná, hogy a kistermelés csőd, mert drágán termel, ha jót is. Ezért van, hogy ma közel 240.000 magángazdaság a bukás szélén áll, a szükséges kormányzati segítséget sem kapja meg, s az Európai Unió vezető gazdaságai pedig nem támogatják a versenytársak kialakulását a legutóbb csatlakozott tagállamokban, inkább juttatásokat cseppentgetnek nekik, hogy a végzetes következményekkel járó parazita életmódra késztessék. Ebből adódnak olyan észveszejtő jelenségek, hogy a sokezer kilométerről hozott élelmiszer, paradicsom, fokhagyma, stb. olcsóbb, mint a magyar. Ugyanakkor a minősége meg sem közelíti a magyart, s ráadásul tele van az egészségre ártalmas vegyszerekkel. Eközben a még megmaradt, kiváló minőségű magyar termékeket Nyugatra exportáljuk (akarom mondani, exportálják a multinacionális vállalatok busás haszonnal), ahol szívesen fogadják, és kereslet van irántuk. De az értelmetlen, kiiktatandó gazdasági revansizmusra és a tőke telhetetlenségére utalnak azok az ismert jelenségek is, hogy a közműveket, a közszolgáltatásokat is privatizálni, kis vállalkozásokban akarják működtetni. Az úgy nevezett kiszervezés a tendencia, melynek keretében a minisztériumok külsős cégeket szerződtetnek a saját feladataik ellátására, így pl. a Honvédelmi minisztérium őrző-védő társaságot a saját objektumai védelmére, stb. Itt ma minden a feje tetejére állt. Mindezért a legszigorúbb szabályos elszámoltatás teljesen törvényes lenne, ha akadna olyan erő, amely képes ennek a megvalósítására.

Ne áltassuk hát magunkat. Tagadhatatlan, hogy a tőkésrendszernek ez a neoliberális, mindent elnyomó, gátlástalan, gyarmatosító, globalista változata vitte, és viszi gazdasági romlásba az országot, tette és teszi lehetővé, hogy minden törvényi felhatalmazás nélkül külföldnek kiárusítsák, privatizálják (magyarul: ellopják) közös javainkat, intézményesítsék a korrupciót, egyszóval a vadkapitalizmust. A szemünk előtt szétverte és szétveri a közigazgatást, a közoktatást, az egészségügyet, elterjesztette, és terjeszti a kábítószerezést, ajnározta és ajnározza a homoszexualitást és mindenféle természetellenes másságot, nyilvános, egyre erőteljesebb támadásokat intézett és intéz a kereszténység ellen, testileg és erkölcsileg lerontotta és lerontja a fiatalságot, hogy ne legyen képes az ország, a nemzeti érdekek védelmére, engedte és engedi a természet tönkretételét, s képtelennek bizonyult az állampolgárai biztonságának szavatolására. Ez utóbbinál maradva, emlékezzünk csak rá, hogy az előző rendszerben egyetlen őrző-védő szolgálat sem volt, mégis volt biztonság; ma ellepik az élet minden területét (láttuk, még állami intézményeket, minisztériumokat is ők őriznek), a legtöbbször fennhéjázóan és durván viselkednek velünk szemben, s éppen az egyik okát képezik annak, hogy állampolgári biztonság nem létezik. De az állampolgáraink által eltartott és most egymást magyarellenességre uszító kisebbségek és másságok is naponta aláznak meg, tesznek tönkre, sőt ölnek meg magyarokat, de sem a rendőrség, sem az igazságszolgáltatás nem áll a helyzet magaslatán. Ez a rendszer családokat tesz utcára télvíz idején, alultáplálja a gyermekeket, akiknek az iskolában lelket mérgező hazugságokat tanít történelem gyanánt, kórházi széfeket tesz kötelezővé, miközben egy egyszerű vérvizsgálatra is hónapos határidőket szab, az influenza-hisztériával súlyos pénzeket juttat a kiváltságosak zsebébe, s úgy állítja be, hogy mindez így van rendjén. Eredménynek állítja be (pedig ez az egyik legnagyobb bajunk), hogy a hazánkban ma még folyó termelés kb. 90 %-át mintegy kéttucatnyi multinacionális cég adja, de eltitkolja, hogy a behajtott adó ugyanilyen százalékát a még meglévő magyar kis- és középüzemek, valamint az állampolgárok fizetik be.

Emlékezzünk rá, Antall József egy őszinteségi pillanatában kijelentette, hogy az adók – akkor még csak – 70%-át a bérből és fizetésből élők fizetik be, és ez a statisztikában is megjelent. Mindezt sürgősen zárolták, s azóta a KSH katonai üzemként működik; parancsra készíti a statisztikát. Ehhez jön még a sokasodó gyanús ügyek titkosítása, amit a napokban, jelek szerint általános egyetértés mellett még tovább szigorítottak, ami enyhén szólva nem megnyugtató, mert eleve megnehezíti a bűnösök kilátásba helyezett elszámoltatását. Teljes az elidegenedés; azok elől titkolódznak, akik az érdekeik képviseletére választották őket! A rendszerváltás árán túl tehát a saját becstelenségeik árát is a néppel, azokkal fizettetik meg, akiknek ahhoz semmi köze nem volt és ma sincs; akkor is kizárták, és ma is kizárják őket a valamennyiünket érintő döntésekből, a nemzetellenes bűnöket elkövetőket pedig mentik. Az így kialakult rendszer összességében véve tehát még annál is kevésbé bizonyult alkalmasnak a nemzeti érdekeink és értékeink védelmére, mint az előző rendszer. Kornai Jánostól olvastam egy idézetet, mely szerint egy hazai felmérésben megkérdezték a lakosságot, egyetért-e Churchill állításával, hogy „a kapitalizmus nem tökéletes, de a létező rendszerek közül az emberek élete mégis ott a legjobb”. Az állásponthoz 1992-ben a megkérdezettnek mindössze 31 százaléka csatlakozott. A csúcspont 1998-ban volt, amikor az arány megnőtt 36 százalékra, azóta egyre kisebb lett, és 2007-ben 25 százalékra csökkent. A tendencia egyértelmű. De, ismétlem, értsük jól a tényeket: mindez nem az előző rendszer védelme, hanem a jelenlegi minden tekintetben deformálódott rendszer bírálata.

 

De vajon kik azok, akik vállalják ezt a dicstelen szerepet, holott népünk és országunk szolgálatára esküdtek fel? Azok, akik szinte dicsekvően ismerik el, sőt terjesztik is a hírközlő eszközökben, hogy kormányzás helyett lopnak, csalnak, hazudnak, a demokrácia helyett a diktatúra felé tartanak, a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, azaz a tőke igényeinek elébe menve, nemzetietlen és népirtó politikát folytatnak. Láttuk, mindezt álcázásul eleinte szociális piacgazdaságnak, később reformnak nevezték, de mára már mindkettőt elfelejtették. Róluk akaratlanul is Nietzsche előrelátása csapódik az eszünkbe: „Közel a legmegvetendőbb emberek ideje: Azoké, akik már meg sem tudják vetni magukat, a nyüzsgő és mocskos fajtájú embereké”. S valóban, az új rendben a régi rendszerben alakoskodó olyan emberek lehettek miniszterek, sőt még miniszterelnökök is, akik bizonyítottan törvénytelen úton jutottak vagyonhoz és hatalomhoz, s akik ellen nem is egy per folyt, amelyeket azonban hagytak elévülni, vagy elnézőek voltak velük szemben, miközben az elkeseredett kődobáló fiatalokat szinte statáriális eljárással ítélték el. Tőlük nem is várhatunk mást. Ők a kiárusítás, az eladósodás hívei, a feketejánosok, akik már a szocializmusban meghirdették, hogy érdemes eladósodni, "mert a hitelező vigyáz az adós egészségére". Sokan akkor is tudtuk, de mára mindenki tudja, többek között ez az akkori vezetés által fel nem ismert hazugság sodorta nemzetünket a tönk szélére. De naponta a saját bőrén tapasztalhatja mindenki, ezért véssük végre kitörölhetetlenül az agyunkba: a hitelezőt semmi más nem érdekli – a legkevésbé az adós egészsége – csak a profit. Ezért van, hogy idestova három évtizede, azaz a társadalmi rendszertől függetlenül, egyebet sem hallunk, mint azt a hazugságot, hogy "többet fogyasztottunk, mint amennyit megtermeltünk", emiatt megszorításokra van szükség, de ettől majd jobb lesz.

Ezzel szemben egyre rosszabb lett, és nincs is kormányzati törekvés a kilábalás beindítására. Az egy keresőre jutó reálbér ma alacsonyabb, mint harminc évvel ezelőtt volt, az adósságunk viszont százmilliárd dollárral magasabb, ráadásul eltűnt körülbelül kétszázmilliárd dollárnyi közvagyon! Tehát még a Kádár-rendszer utolsó időszakában kialakult gátlástalan szűk kis szocialista-neoliberális réteg (amely más szavakkal is jól meghatározható lenne), a kisiklatott rendszerváltás álcázott motorja, kisajátította a hatalmat, nemzetellenes politikát folytat, és kiszolgáltatja, kiárusítja országunk, nemzetünk anyagi és erkölcsi érdekeit, értékeit. Egyik vezéralakjuk Gyurcsány Ferenc, aki az ismert káros tevékenységén túl mind hazai, mind nemzetközi fórumokon nemegyszer leantiszemitázta a magyar népet. Azon nem csodálkozunk, hogy az MSZP vele egy húron pendülő elitje mégis mellé áll, de megdöbbentő, hogy akadnak más védelmezői is. Csernok Attila, aki a "168 órában" államférfinak titulálta, a magánkiadásban megjelentetett "A valóság erejével" című könyvét – amelyben, és a "Komáromi pontonhíd" című első kötetében, megkérdőjelezi a magyar történelem szinte minden pozitív eseményét – azzal fejezi be, hogy "Magyarország nem érdemelte meg Gyurcsány Ferencet"! Rangon aluli lenne ilyen vakbuzgó áradozással vitatkozni. Eszembe jut azonban róla Aczél Györgynek (aki a nagyon hasonló hangzású "Eszménk erejével" címmel írt könyvet) egy nyilvános beszélgetésen kifejtett véleménye, miszerint a magyar kultúrában létezik Déry Tibor alkotóművészete, és azon belül a magyar irodalom. Ez az igazi szélsőség. Az ilyen elfogultságokkal nincs is mit kezdeni, hiszen szerzőik olyan egyszerű szellemi műveletre sem képesek, hogy helyesen fogják fel a rész és az egész viszonyát. (Ezt a témakört is ki lehetne fejteni más szavakkal).

Végül, nem lenne teljes a kép, ha nem emlékeztetnénk rá magunkat, és mindenkit, hogy ezt a szocialista-neoliberális elitet is jórészt Nyugatnak "köszönhetjük". A rendszerváltást követően ugyanis Nyugat nem a természetes szövetségesének számító jobboldalt segítette hatalomra, hanem a korábbi ellenségét, a baloldalról hozzá átállókat. Jobban bízott az árulókban, tudván, hogy könnyebben kézben és féken tudja tartani őket. A maga szempontjából igaza is volt. Ez a legtökéletesebb történelmi példa arra, hogy a tőke politikájában nincs barátság, nincsenek elvek, csak érdek.

 

Ma tehát a nemzetközi tőke a mindenható, holott – talán nem árt erre sem emlékeztetni – az emberiség története folyamán nem is mindig létezett tőke. Az ember, az élete megkönnyítésére kigondolta a pénzt, amely működött is mindaddig, amíg egyesek kizárólagos hatalmukba nem kaparintották a kibocsátását, és fedezet nélküli tőkévé nem manipulálták. Nálunk ma ezeknek a képviselői vannak hatalmon, és – egyéb alantas indíttatásoktól is fűtve – vívják háborújukat a nemzet ellen, ahogy Jelenczki István azonos című filmje cáfolhatatlanul bizonyítja. De a lényegre mutat rá Molnár Tamás, USA-ban élő magyar filozófus napjainkra vonatkozó megállapítása is: "A pénz minden dolog mozgatórugója lett. Az összeharácsolt anyagi 'jólét' az öncélú pénzcsinálásra és pénzforgásra épül, az anyagi dolgok megszerzésére, az álságos és felfokozott szükségletek beszerzésére és kielégítésére koncentrál. A pénz hajszolása válik az élet egyetlen szánalmas céljává. Az élet egy örök bevásárlás aktusává silányult, ahol a véglényeket már csak bér, adó, jutalom, juttatás formájában irányítják, miközben maga a munka is elvesztette egyediségét, művészi élményét, hitelességét és hivatástudatát. … A pénz, a haszon, a kamat lesz a világ dicsősége és csúcspontja, ahol az életfenntartás eszközei fölébe kerekednek magának az életnek." Mindezen belül jellemző, hogy elsősorban a kétkezi munkásokat alázzák meg; a banktisztviselők mindig később kerülnek sorra, ha sorra kerülnek egyáltalán. Hiszen látjuk, válság idején először a munkásokat bocsátják el, akik nemhogy végkielégítést, de még a saját fizetésüket sem kapják meg. Mivel azonban a tőke egyetlen célja a haszon, ehhez pedig másokat minden lehetséges módon ki kell zsákmányolni, ami viszont az elnyomorodásukkal jár, ezzel a saját sírját ássa, hiszen belőlük, a munkájuk kizsákmányolásából él; de az egész pénzügyi rendszer továbbra is ugyanazon szabályok szerint működik, mint a válság előtt, így csakis újabb válsághoz vezethet, más szóval szüntelenül újraszüli "a kommunizmus veszélyét". Ezért a globalizmus kapitalizmusa a válságból sohasem lábal ki, akkor sem, ha annak egy-egy adott pillanatban nem látszanak olyan nyilvánvaló jelei, mint a közelmúltban. Csak helyi és tüneti gyógymódot tud alkalmazni, önmagát képtelen radikálisan megreformálni (Ez az un. szocializmusnak sem sikerült, bár éppen a magyar gyakorlat, talán nem is teljesen eredménytelenül, legalább megpróbált elindulni ezen az úton), legfeljebb bizonyos körülmények szerencsés egybeesése folytán, és időszakonként, egyes országoknak a világfolyamatoktól való viszonylagos elszigetelődésének köszönhetően, stabilizálódik. Azt is el kell ismerni, tehát, hogy bár a társadalmi lényege azonos, de a kapitalizmusnak többféle modellje lehet; még azt is mondhatnánk, annyi, ahány tőkésország, és láttunk már példát arra is, hogy átmenetileg tényleg teremthet jóléti társadalmat (Svájc, Svédország, a volt NSZK).

A magyarországi kapitalizmus azonban ettől messze áll. Nincs is ezen mit csodálkozni. Az említett "elit" erők az esetleges reformokat kivitelezhető államot is kisajátították; csak a saját szűk kis csoportjuk, s rajtuk keresztül a nemzetközi nagytőke érdekeit védik. Hirdetik, hogy az állam korlátozza és torzítja a piacot, de egyre inkább az bizonyosodik be, hogy ez fordítva igaz. A legyengített nemzeti állam ellenőrzése alól kiszabadult tőke mindenhol és mindig egyforma; azon túl, hogy csakis az értéktöbblet érdekli, a másik fő jellemzője, hogy nincs nemzetisége. Bár ez is minden kétséget kizáróan így van, azért ne feledjük, hogy a tulajdonosaiknak bizony van nemzetisége! Sokan jogosan bírálják hát a nemzetközi zsidó nagytőkét, mert a profit utáni kíméletlen hajszájában egyben az emberség és az emberiség fölé emeli a tulajdonosaik zsidóságát is. De ettől a zsidó nép nem lesz sem gazdagabb, sem tiszteltebb. Csak a nemzetiség nélküli tőke hízik. Az Európai Unió gyakorlata is azt erősíti meg, hogy a gyarmatosító, globalista vadkapitalizmus sohasem volt, és nem is válhat az értékek világává, mert a természeténél fogva csak az érdekek, a haszon világa tud lenni. Ezért jelenti minden nemzeti halálát; a nemzetgazdaságét, a nemzeti kultúráét és végső soron a nemzetét. Magyarországon ma ennek okán tartunk itt, no meg azért, mert a szocialista-neoliberális elit példamutató, de tőlünk elidegenülő kis Európát szeretne teremteni Magyarországon, ahelyett, hogy példamutató magyar Magyarországot teremtene Európában. (Andor László most kinevezett magyar biztos egyik első nyilatkozatában azonnal közölte, hogy ő nem a kormányt fogja képviselni, hanem az uniós politikát érvényesíti, akár a kormánnyal szemben is!) A politikai iránytű a rendszerváltás óta is rossz irányba mutat.    

 

Mindennek országunkban immár történelmi folyamatosságot képviselő sajátosan szélsőséges megnyilvánulásai is vannak. Ezt példázza, hogy az Országgyűlés utolsó munkanapján az MSZP, az SZDSZ, és a hozzájuk csatlakozó mai MDF ismételten kimutatta a foga fehérjét, látványosan és egyértelműen leleplezte önmagát. Megszavazták a jogilag megfoghatatlan és értelmezhetetlen holokauszt-tagadást három év börtönnel büntető BTK-t módosító javaslatot, és a köztársasági elnök – Igencsak kellemetlen meglepetés! – egy okszerűtlen magyarázkodás közzététele mellett, alá is írta. (Pedig ilyen törvény még az EU 27 tagállama közül is csak hétben létezik. Spanyolországban 2007-ben eltörölték. Az USA-ban nincs is.) Nekik nem a körülöttünk, vagy Európa távolabbi részein, sőt az országon belül is eluralkodott magyarellenesség elleni harc a fontos, hanem egy idegen ország, Izrael túlhaladott múltbeli problémája, amelynek állandó felmelegítésével úgy Izrael, mint a különböző országokban élő zsidó diaszpóra újabb és újabb anyagi és egyéb előnyöket akar kicsikarni a világ minél több országától. Azaz, ennek a múltbafordulásnak is jövőbeli anyagi céljai vannak. Magyar szempontból az égvilágon semmi értelme. Hacsak az nem, hogy a szocialista-neoliberális képviselők ismét bizonyították, hogy nem a magyar népet, nem az országunk érdekeit képviselik a magyar Országgyűlésben, de ezt enélkül is régen tudjuk. Nekik nemcsak nem fájnak Magyarország sebei, hanem még újabbakat is ejtenek rajta. Ugyanis máskor sem láttuk egyetlen jelét sem annak, hogy egyáltalán "észrevették" volna az említett tomboló magyarellenességet, a népirtást, sőt, ami főleg az SZDSZ-t illeti, mintha ők lennének ennek a baljós törekvésnek az élharcosai. Nem egyszeri jelenségről van szó. Sorozatban közlik, hogy semmi olyanra nem jut pénz, ami a lakosság helyzetét javítaná. Mégis 2007. november 27-én Hiller István a holokauszt miatt – amihez a csendben halálra ítélt, és a még életben maradott magyaroknak semmi, de semmi közük – újabb 21 millió dolláros támogatást nyújtott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz). A magyar népnek – de szinte akármely más népet is említhetnénk – ki és mikor fog kártérítést nyújtani a történelmi szenvedéseiért, amelyek nem sorolhatók hátrább más népekénél? Ez év januárjában pedig a kormány a történelmi egyházak megértését kérte ahhoz, hogy a szerződéses finanszírozásukat pénzhiány miatt nem tudja teljesíteni, de ugyanakkor a Mazsihisznek – amely még csak nem is egyház! – újabb kétszázmillió forintot juttatott megállapodáson felül. Az ilyenfajta indokolatlan részrehajlás csak újabb és újabb alaptalan követeléseknek nyit utat. Chicagóban kilencvenöt zsidó túlélő utód nemrég azzal a megbotránkoztató követeléssel állt elő, hogy a MÁV fizessen nekik fejenként tizennyolc és félmilliárd forint (!) kártérítést, mert elődeiket magyar vagonokban szállították a német koncentrációs táborokba. A morbidságig merészkedő szégyentelenség és telhetetlenség nem ismer határt. Ha a békés, jobb és szebb közös jövő érdekében valaminek egyszer s mindenkorra véget kell vetni ebben az országban – de a világban is – akkor az ilyen jogtalan, ízléstelen kivételezés az. Csak remélhetjük, hogy a Fidesz-KDNP-kormány a magyar méltóság szempontjából kezeli ezt a kérdést is, felszámolja ezt az alantas anyagi érdekeket is követő szellemi terrorizmust. Ugyanis a legnagyobb tárgyilagosság mellett is csak azt szögezhetjük le, hogy az említett ügyek szereplői nincsenek a józan eszüknél: ők maguk közösen – akik adják, és akik kapják a jogtalan előnyöket – provokálják ki a jogos antiszemitizmust. Ne rökönyödjenek meg a holokauszt-törvényhozók, van ilyen is, és éppen ők maguk dolgoznak az erősítésén – még az is lehet, hogy tudatosan, manipulációs célokkal – s aztán panaszkodnak miatta azokra, akiknek az égvilágon semmi közük az egészhez, sőt még arra is törvényt akarnak hozni, hogy szóvá se tehessék.

E törvénymódosítás egyébként eleve jogi képtelenség, hiszen meg sem fogalmazza a saját tárgyát, azaz, hogy mi a holokauszt, vagy mit kell annak tekinteni; ezzel jogi értelemben, közvetve és közvetlenül is, maga a törvénymódosítás tagadja a holokausztot. Vagy úgy képzelik, hogy majd minden előre gondosan kiválasztott ítélkező a saját elfogultsága fokának megfelelően eldöntheti, hogy ő mit tekint holokauszt-tagadásnak, és tetszés szerint büntethet? Ez maga az orwelli állatfarm világa, ha nem rosszabb. E törvénymódosítás bármilyen gyakorlati alkalmazása tehát csakis és teljesen mértékben önkényes, azaz törvénytelen lehet, mint ahogy maga az indíttatása is tekintélyuralmi és hatalmaskodó meggondolásokból fogant. Ráadásul tárgytalan is, hiszen a holokausztot nálunk nem tagadják; egyes történelmi tényekről és adatokról pedig miért ne lehetne vitatkozni? A politikai nézetek kirekesztésének törvényesítése eleve emberek ellen irányul, hiszen a nézetek önmagukban nem léteznek, emberek képviselik őket. De a leglényegesebb, amit joggal ellenez mindenki, hogy az izraeliek és a zsidó diaszpórák mások terhére több mint félévszázad múltán is további anyagi előnyöket követelnek a holokausztért, s ezzel éppen önmaguk alacsonyítják le kétes anyagi szintre. Ennél jobban nem is lehetne tagadni a holokausztot. A képtelenségeknek e sorozata mindennél beszédesebben mutatja, hogy itt nem az áldozatok iránti tiszteletről, még csak nem is politikai kérdésről, hanem kicsinyes, anyagi érdekeket követő, s adott esetben egyben magyarellenes ügyeskedésről van szó, amit, és e törekvéseket bármilyen módon pártolókat, a legkeményebben elítélhetünk és remélhetőleg felelősségre is vonhatunk. 

Senki nem akarja mások történelmi bűneit mentegetni, vagy egy másik nép szenvedéseit tagadni, de sajátunkká se tegyük egyiket sem, még szavakban sem, nemhogy a magyarságot megalázó törvény formájában! Aki nem így gondolkodik, azokat ne válasszuk meg az érdekeink képviseletére, hanem távolítsuk el a bizalmunkból származó hatalomtól minél messzebbre. Ez nemcsak elvitathatatlan jogunk, hanem megkerülhetetlen és elodázhatatlan kötelességünk.   

A magyarság megmaradásának biztosítása miatti kényszerhelyzetben mostantól nekünk is jobban meg kell nézni, hogy ki kicsoda, szakmailag mit tud, és mire képes. Ők is alaposan megnézik, hogy kit fogadnak be maguk közé. Ezért ne vegye ezt senki semmiféle anti- izmusnak, mert nem az, de minden döntési lehetőségtől messze kell tartani azokat, akik Magyarországon a magyarság, s ezzel az emberség fölé emelik a kisebbségi, mivoltukat, vagy a másságukat, s mindent, ami nem természetes, mindenkit, aki nem magyar. Sem a történelmi múltra, sem a származásra hivatkozva nem szabad előjogokat követelni, vagy nyújtani; csak akkor lesz társadalmi béke, ha a jogait és a kötelezettségeit tekintve mindenki egyenjogú állampolgár, ideértve azokat is, akik nem magyarok, illetve nem magyarnak, vagy nem csak magyarnak tartják magukat. Azt azonban nekik is szó nélkül tudomásul kell venniük, és alkalmazkodniuk kell hozzá, hogy magyar Magyarországon élnek. Ne kerülhessenek előtérbe azok, akik gátlástalanul csak a saját, vagy egy szűk kis csoport boldogulását keresik. És ebben se lásson senki semmiféle diszkriminációt, mert valójában az egyén is – minden egyén! – csak akkor boldogulhat, ha az ország boldogul. A mindenkori kormánynak pedig azt kell tudomásul vennie, hogy aki az ilyen és hasonló vérlázító igazságtalanságok ellen tiltakozik, az nem szélsőséges, nem antiszemita, nem nacionalista, hanem magyar hazafi. Azok ellen kell törvényt hozni, akik ezekkel az elvekkel szembehelyezkednek.

 

Nekünk az országunk feltételeinek, népünk, nemzetünk érdekeinek megfelelő úton, nevezzük magyar útnak, kell haladnunk, s ezen belül azt kell elérnünk, hogy a tőke, az üzlet maradjon a piacon – bár éppen a mostani válság során tapasztaltuk, és a következményeit még ma is nyögjük, hogy ott is megbukott – de semmiképpen ne engedjük behatolni az oktatásügybe, az egészségügybe, sem a szellemi és a kulturális területre. Első lépésként éppen a szellemi (és testi) rombolást kell megállítani, az elbizonytalanított társadalmat a helyes vágányra állítani, ami – persze – nem jelentheti azt, hogy a gazdaságival várni lehet.

Rendet, magyar rendet kell teremtenünk, mert nélküle a pusztulás vár ránk. Gátat kell vetni a kívülről érkező és a belülről fakadó, de azonos irányba mutató bajoknak. Mindent túléltünk, jelenlegi problémáinkat is túl fogjuk élni, csak azt nem, ha az önfeladás útján haladunk. S mert erre az útra már-már rákényszerítettek bennünket, a mostantól remélhetőleg kedvezőbbé váló helyzetben, senki ne adja fel a harcot, mert azzal nemcsak önmagát temeti, hanem a nemzetet is. A neoliberális globalista pénzügyi rendszer világméretű összeomlása, a világméretű korszakváltás közeledése, lehetőséget kínál rá, hogy most ne csak egyszerű kormányváltásra kerüljön sor, hanem a nép fokozatosan a kezébe vehesse a saját sorsának irányítását. Ez politikai harc kérdése, de a magyarság fennmaradásáért társadalmi rendszertől függetlenül küzdeni kell, s e harcot nem időszakosan, hanem folyamatosan, szüntelenül kell vívnunk itthon is, a világban is. A magyar értelmiségnek végre e harc élére kell állnia, és győzedelmesen végig kell vinnie. Ehhez elengedhetetlen, de most már nem elegendő egyszeri, akár eléggé nem is igazán méltatható bátor és jó kezdeményezéseket tenni (Csoóri Sándor: Márciusi Charta, Csurka István: A kilábalás programja), hanem folyamatos és széleskörűen egyeztetett, a civil szervezetekre is támaszkodó politikai akciókra van szükség. Ez az állam sem gondoskodik rólunk, sem pedig a nemzetünkről, ezért még inkább felelősek vagyunk önmagunkért és a nemzetünkért.

 

Az új kormánynak pedig, amely azt ígéri, hogy "a nemzeti ügyek kormánya" lesz, minden támogatást meg kell adnunk, sőt előlegeznünk az ilyen irányú világos törekvéseihez, de a kormánynak ezt a legelső lépéseivel vissza is kell igazolnia. Ha nem ez történik, hanem továbbra is a politikai csatározás, a súlyos problémák megoldása helyett a pártpolitikai taktikázás folytatódik, a kormány és a nép nem talál egymásra. Ahhoz, hogy ne ez történjen mindenekelőtt a kormánynak kell, tudatában lennie, hogy a neki van szüksége a népre (hiszen láttuk, olyan rendkívüli helyzetben lesz, mint talán kevés más kormány), nem a népnek a kormányra, és hogy a kormányzás nem uralkodás, hanem a nép, az ország öntudatos és egyben alázatos szolgálata.

 

Mindazoknak pedig, akik a kapitalizmust akarták és akarják, egy zokszavuk nem lehet a magyarországi vadkapitalizmusra. Mint kapitalizmust nem bírálhatják, hiszen, az előbbiekben láttuk, e mivoltában tökéletesen működik, a saját lényegét adja minden egyes vonatozásban. A nemzet, az ország, az egyén kiszolgáltatottsága ma sokkal nagyobb, a mozgástere pedig sokkal kisebb, mint az előző történelmi korszakban. A rendszer nem képes, politikai akarata nincs rá, hogy megoldja a nép problémáit. A múlt rendszerben emberarcú szocializmusról, meg egyenlő esélyekről beszéltek, s talán törekedtek is rá, de egyik sem valósult meg. Emberarcú kapitalizmusról azonban még csak nem is hallunk, sőt a jelek szerint – ha hallgatólagosan is, de – a kapitalizmus vállalja az embertelen arcát, és kifejezetten az egyenlőtelen esélyeken alapul. Most azonban mindezzel együtt kell élnünk. Ezért érthető, hogy önmagában ez a tény, s e tény láttán tett vitathatatlan megállapítások, a levonható sajnálatos következtetések fájdalmat okoznak azoknak, akik a rendszerváltással őszintén jobbat akartak országunknak, nemzetünknek. De úgy nekik, mint azoknak, akik eltűrik a vadkapitalizmust, vagy azoknak, akik felültek a jól hangzó hazug ígéreteknek, s most mindenezek láttán fanyalognak, vagy képmutatóan nosztalgiáznak, joggal válaszolhatnánk a saját kérdésükkel: Mit akarsz? Kapitalizmus van!

 

Csakhogy ezzel mi sem mennénk semmire! Ezért nem tesszük, s ne is tegyük. Inkább azt mondjuk, mindenekelőtt embernek kell lennünk, és maradnunk, ezért a jelenlegi társadalmi rendszer iránti elkötelezettségünktől, avagy szembenállásunktól függetlenül, a kormányzati szempontból most kedvezőnek tűnő helyzetben fogjunk össze, és együtt tegyünk a valamennyiünk érdekében álló változásokért, segítsük elő, hogy országunk végre rátérhessen a senki ellen nem irányuló magyar útra!

 

                                                                           Sütő Gábor

                                                                  nyugalmazott nagykövet

 

(Havi Magyar Fórum, 2010. Április.)

 

 
 
A goj
 
 
A goj a harmincas évek közepén született egy neves-nemes nagykun városban, a Hortobágy szélén, s itt is nevelkedett. Mindig magyarnak tartotta magát. Álmában sem gondolta, s évtizedeken át még csak nem is sejtette, hogy a magyarsága okán ő egyben valaki más is. Lehetett volna bármely más esemény, de történelmi véletlenként a kubai forradalom segítette hozzá, hogy megtudja: márpedig ő goj is. – Mármint a nem-gojok szemében.
De – nagykunul szólva – Ne vágjunk a dógok elibe. Mennyünk csak szípen sorjába!
            A második világháború befejeződésekor tudta meg azt is, hogy munkáscsaládban született, mivel az édesapja cipészsegéd volt. Egyébként ő maga is csak azzá válhatott volna, vagy legfeljebb cipészmesterré, ha az akkor született új rendszer egy-két évig nem adja igaz önmagát, és népi káderként nem emeli ki. A megkésve tudatosult munkás származását csendes büszkeséggel elfogadta, mert abban a városban, így az ő szemében is, a munkás a dolgozó embert jelentette, s e tekintetben nem is különböztette meg a munkást a paraszttól, vagy az értelmiségitől. Inkább érezte, mintsem tudta, az a fontos, hogy mindenki becsületesen dolgozzon a maga munkakörében. És az emberek akkor még ezt is tették. Boldogultak is. A családjában mindenkinek a tiszteletére tanították, semmiféle megkülönbözetést nem neveltek belé. A goj szót nemcsak nem ismerték, hanem életükben nem is hallották.
            A család igen szerény körülmények között élt, de áldoztak – szó szerint áldozni kényszerültek – az iskoláztatására. Nem tanult rosszul, és már az elemi iskolában ösztönösen fel-felfigyelt rá, hogy a felnőttek időnként valamiféle rejtélyes politikáról beszélgetnek. Kíváncsiságból egyszer ki is vette a könyvtárból Sztálin "A leninizmus kérdései" című – ma már tudja, hogy szándékosan leegyszerűsített politikai nyelvezeten megírt – könyvét, mégis alig értett meg valamit is belőle. Csak az maradt meg benne, hogy van egy másik világ is, mint amiben a közelmúltig ő élt. Vak tapogatódzás volt ez, de állandóan ott lappangott benne és körülötte. Azt sejtette, hogy az úttörőség valamilyen módon már politika, de ő inkább szórakozást, gyermeki barátkozást, összefogást látott benne. Széthúzásról ott és akkor szó sem volt. Aztán jött a nagyhírű református nagykun gimnázium nemzetközileg elismert nyelvész igazgatójával, Gaál Laci bácsival és kiváló, országosan ismert tanáraival. Régi vágású, de a korral haladni akaró átszakosodott – angolró
 
Cikkek
Cikkek : Tudatunk védelme (3)

Tudatunk védelme (3)

  -0001.11.30. 00:00

 

 

 

Sütő Gábor *

 

 

Imádd a hűvös bankokat,

ott intézik a sorsodat,

ne vidd vásárra bőrödet,

kerüld a puskás őröket!

Szemétdomb város ez: tiéd,

tiéd az összegyűlt szemét!

Villánk s a svájci bankbetét

érted van, s téged véd, cseléd!

 

Szentmihályi Szabó Péter:

Térdre, magyar!

 

 

 

Tudatunk védelme (3)

/A HÁTTÉRHATALOMTÓL ELSZIGETELTEN KEZELT JÁRVÁNY VESZÉLYEI/

       

A koronavírus járvány kezdetekor a világban elterjedt a megtévesztő állítás, hogy a vírus, mintha csak tudatos lény lenne, munkahelyeket szüntet meg, holott a fejleményeknek még hasonló látszata sem volt. A vírus nem szüntetett meg egyetlen munkahelyet sem. A munkahelyeket a tőke, a tőkés vállalkozók szüntették meg. A védtelen kis- és középvállalkozók kényszerből, a nagyvállalkozók, főleg pedig a háttérhatalomhoz kötődők tudatosan, hogy a „Nagy Újraindítás” védernyője alatt, a csődbe kényszerült vállalatok olcsó áron felvásárlásával újabb előnyhöz jussanak. Mostanában meg azt hallja az emberiség, hogy a koronavírus negyedik-ötödik hulláma támadja őt. Mivel azonban bizonyított, hogy a vírus mesterséges, hiszen Bill Gates szabadalmaztatta is a 060606 kabalaszám alatt, márpedig szabadalmaztatni csak ember által létrehozott alkotásokat lehet. Így is történt. Az interneten több forrásmunka bizonyítja, hogy Gates a Fort Detrick titkos amerikai katonai laboratóriumban kikísérletezett, emberről emberre terjedő koronavírus szabadalmát szerezte meg. Nem kizárt, hogy ez azonos a wuhanival, mivel az amerikai és a kínai virológiai intézetek között titokban tartott együttműködés folyt, amíg Trump közbe nem lépett. Ez még csak nem is bizalmas, hanem közismert információ a világban. Nálunk, sajnos, nem, pedig ennek ismeretében más szempontból vizsgálható a világjárvány. Merthogy nem a vírus, hanem az egész emberiséget beoltatni akaró Bill Gates, a háttérhatalom faltörő kosa Soros György, a davosi Világgazdasági Fórum alapítója és ügyvezető elnöke Klaus Schwab és háttérhatalmi főnökeik, azaz a háttérhatalom támadja az emberiséget. Tehát legfeljebb ismét csak kelteni lehet olyan látszatot, azt is csupán szavakban, hogy a vírus támad. Holott ezúttal is a tőke támad, amelynek globális alakzata a háttérhatalom, s amely kihasználja, gerjeszti s nagy valószínűséggel kelttette is a járványt. Hányszor olvashattuk, hogy Rockefeller még 1994-ben a világ szemébe mondta: „Globális átalakulás küszöbén állunk. Csupán megfelelő válságra van szükség ahhoz, hogy a nemzetek elfogadják az Új Világrendet.” Az emberiségnek legkésőbb akkor kellett volna észbe kapnia. Bőven akadtak, akik akkor, sőt azt megelőzően is figyelmeztették. Ám a figyelmeztetőket akkor is, de még ma is sokan gúnyos mosollyal lekicsinyléssel illetik. „Összeesküvés elmélet”, legyintenek a jóhiszeműek, akik nem akarják látni, hogy a pokolba tartanak, meg a háttérhatalom ügynökei, akik az emberiség sorsát veszélyeztetik.

A velük szemben a tudásért és a tudatért beindult harcunk ennek okán történelmi jelentőségű, s megtorpanás, mindenre és mindenkire tekintet nélkül kell végigvinni. Egyelőre azonban a háttérhatalom mesterkedése sajnálatos módon sikeres azért is – többek között, de elsősorban – mert elérte, hogy a kormányok többségével együtt a járványt olyan önálló kérdésként kezeljék, amely az égvilágon semmi és senki mással nem köthető össze. Mintha politikai légüres térben keletkezne és működne. Mik lehetnek az okai ennek a világszerte túl sok politikusra jellemző határtalanul merész gyávaságnak? Ha valaki arra gondol, hogy a háttérhatalom rendelte így, több mint megalapozott a gyanúja. Nem is más ez, mint a háttérhatalom részéről gyalázatos megtévesztés, a kormányok részéről egészségügyi és politikai tisztánlátás hiánya, avagy valami ennél is súlyosabb, amint alább körvonalazódik. Mindkettőnek még a mostaniaknál is vészterhesebb világpolitikai következményei lesznek.

 

A mesterséges nem uralhatja a természetest

 

Nem kell találgatni tehát, kik és miért kényszerítik az emberiséget, hogy a legnyilvánvalóbb ügyeket, dolgokat másképpen végezze és értelmezze, mint ahogy évszázadokon, évezredeken át természetes volt. Látható, kik és milyen céllal mesterkednek rajta, hogy szinte minden másképpen legyen, a nyelvtantól a társadalmi tevékenységen át az alapvető élettani jelenségekig, mint ahogy megszoktuk, ahogy bevált, és ahogy folytatni is akarjuk. Tudható, miért akarják meghatározni, hogyan gondolkodhatunk. Az viszont magyarázatra szorul, miért van, hogy az efféle következményeiben végzetes téveszmék a pszichológiai és a párhuzamos egészségügyi nyomás alatt sok embert fertőznek meg a világon, hogy számos országban nemcsak nincsenek kormányzati ellenakciók, hanem a kormányok jelentős része is a természetellenes pártjára áll. A merészebbek hallgatólagosan, a gyávábbak tüntetően. Ám mindez feltűnő összehangoltságban a koronavírus misztikusan, szinte politikai-geopolitikai rendelésre előtűnő újabb és újabb, s egyre veszedelmesebbnek kikiáltott soron következő (találóbban soros) mutánsainak célzott támadásával.

Igen, figyeljük csak meg, milyen tájékozott a koronavírus. Mély benyomást keltett, hogy amikor Angliára nyomás kellett gyakorolni, a brexit politikailag kényes időpontjában pár nap különbséggel hirtelen két új mutáns is megjelent egy és ugyanazon angliai körzetben. Arra meg ki ne emlékezne, hogy az előző mutánsok válogattak a korosztályokban; hol az időseket, hol a fiatalokat, hol a középkorúakat támadták. Az USA-hoz közeli szigetországokban mostanában kezdték hangoztatni, hogy a koronavírus elleni vakcinával együtt mindenki vegye fel a rejtélyes módon eltűnt influenza elleni

oltást is, egyelőre különösen az influenzás időszakban, de idővel majd ennek is jönnek annak is a mutánsai, ha a háttérhatalom pénzügyi és egyéb érdekei úgy kívánják. Alig pár napja pedig beharangozták, hogy a deltával az „oltatlanok járványa” tört ki! Milyen ügyes és fejlődőképes ez a vírus, immár képes megkülönböztetni az oltatlanokat is az oltottaktól. Már a nyakunkon van nekünk is. Akad, aki el akarja hitetni, hogy „sikk lett az oltás”, vegyük fel a deltaellenest mi is. Mások meg a „mentális védőoltás” szükségességéről is beszélnek, egyelőre csak a feltehetőleg megrázó tapasztalataiktól tétovázóvá vált egészségügyi személyzet részére. A háttérhatalomnak kifogyhatatlanok az „ötletei”.

S végül a legfontosabb, a fő kérdés, amelyet ne szűnjünk meg feltenni: kik és miért hallgatják el, akarják eltitkolni, hogy az emberiség létét fenyegető két folyamat (a járvány és a gazdaság leállítása) szoros összefüggésben áll egymással? Mindkettőt ugyanazok az erők keltik, vagy használják ki. Megnevezésüktől, a hasonló mesterkedések megakadályozására létrehozott nemzetközi és nemzeti politikai-kormányzati szervek, a fősodratúnak (mainstream) nevezett tömegtájékoztatási eszközök (média) a feladataik ellátása helyett félénken tartózkodnak, vagy nyíltan pártjukra állnak. Holott létkérdés pontosan tudnunk, kik fordultak szembe az emberiséggel. Megnevezésük elé illő megszámlálhatatlan jelző közül oda kell tenni a legfontosabbakat, a leglényegesebbeket, amelyek szerencsére már közismertek, de mégse féljünk megismételni annyiszor, ahányszor csak kell: szabadkőműves, pénzügyi, gyógyszeripari, hadipari, s ahogy képviselőik, ügynökeik maguk is elismerik, erőteljes zsidó befolyásoltságú globális háttérhatalom. Az emberiséghez képest maroknyi, emberségéből kivetkezett egyén. Elemzők szerint mintegy háromszáz család, élükön egy tucatnyi ismert családdal. A legtöbbször emlegetettek: Bruce, Cavendish, Habsburg, Hanover, Krupp, Medici, Plantagenet, Rockefeller, Rotschild, Romanov, Sinclair, Warburg, Windsor. Ez a háttérhatalom a faltörő kosain keresztül (Klaus Schwab, Bill Gates, Soros György, de megbotránkoztató és baljós módon Ferenc pápa is), az eluralt nemzetközi szervezetekben (ENSZ, WHO, EU, WEF) be is jelentette, hogy „sokan vagytok, túl sok az éhes száj”, elég lenne belőletek úgy ötszázmillió! Kizsákmányolásunk révén, piszkos pénzügyi machinációiknak köszönhetően, a pénzzsákokon ülve, az hiszik, hogy Istent játszhatnak. Nyíltan a szemünkbe vágják, milliárdjainkat szeretnék likvidálni, s hihetetlen, de alig van ellene tiltakozás, nem is beszélve a parancsoló ellentámadásról! Az emberiség csak a védekezésre szorítkozik. Hol van a büszke emberi tudat?

Így történhetett meg, hogy az említett két folyamat beindításával, illetve rájuk épüléssel a háttérhatalom el is kezdte az irtásunkat. Felhatalmazva érzi magát az emberiség sorsának a meghatározására. S romlottságának megfelelően még nyerészkedik is rajta, mert az általa előállított, szakértők tömege szerint kikísérletezetlen vakcináit rákényszeríti a kormányokra, Értsük meg pontosabban, kikkel is állunk szemben. A kialakult helyzetben nehéz lenne találóbb, eligazítóbb és irányelvet nyújtó jellemzést találni az efféle háttérhatalmasokra, mint Hamvas Béla megállapítását. „Egyesek azt mondják, hogy mindig lesz olyan nép, amely választottnak fogja magát tartani, mindig lesz önmaga által kiválasztott kaszt, vagy vallás, mert ez ugyanaz, amely dehonesztáló korlátoltsággal nemcsak abban hisz, hogy az egyetlen hiteles kinyilatkoztatás birtokában van s ezen az alapon joga van a többivel igazságtalanságot elkövetni, hanem abban is, hogy Istennel bizonyos üzleti viszonyban áll és vele bizonyos tekintetben közös haszonra dolgozik.”    

Napjaink legégetőbb tennivalóira adandó tudatos helyes válaszok, sajnos késve és lassan, de szerencsére fokozatosan megfogalmazódnak az emberiség egyre növekvő részében, s végre egészséges társadalmi – sajnos, nem kormányzati – ellenhatásokat is szülnek, ami reménykeltő folyamat. Hiszen köznapi életünk biztosan, de lehet, hogy emberi létünk is veszélyben van. A pillanat tehát történelmi, ezért véssük tudatunkba, most minden ember felelős nemcsak önmagáért, hanem közösségéért, nemzetéért, az emberiségért. Ha nem érezzük át e felelősséget, nem kerülhetjük el a zombivá válásunkat, vagy a halálunkat, amely ezúttal még csak nem is természetes lesz, hanem kifinomult, vagy durva kivégzés. Mindent egybevetve, napirendre kell tűzni az emberiség létfontosságú, további késedelmeskedés nélkül elvégzendő történelmi feladatát: az életére törő háttérhatalomnak ingadozás, mindenre és mindenkire tekintet nélküli leleplezését és ártalmatlanítását. Ahhoz, hogy ennek parancsoló szükségességét megértsük, elfogadjuk, és ingadozás nélkül végrehajtsuk, s lelkiismeretünk megnyugtatására, első lépésként ki kell derítenünk, hogy jutottunk/juthattunk ilyen helyzetbe.

 

Mi történhetett a háttérben?

 

        A jelen tanulmánynak az interneten elérhető azonos főcímű két előzményében elemeztük a világfolyamat szerves részét képező ide vezető fejlemények jelentős részét. Ismétlésre csak a legszükségesebb esetben szorítkozunk, ennélfogva az itt következők azokkal együtt értelmezendők.

 

        Az emberek tudatát világszerte próbára teszi a mindenkit fenyegető egyedülálló események logikai sorrendbe rendezése, megértése, de az is, hogy a kényelmetlenségeket okozó, fokozatosan parancsuralmi jelleget öltő járványellenes, de csak védekező intézkedéseket zokszó nélkül elfogadja. Természetes válaszként számtalan elemzés látott napvilágot tele tényekkel, tárgyszerű megállapításokkal, féligazságokkal, de feltételezésekkel és tévedésekkel, sőt tudatos félrevezetéssel is. A csak védekező politika miatt, a szolgalelkű fősodratú sajtó segítségével ez utóbbiak az uralkodók, s ugyanannak a háttérhatalomnak és ügynökeiknek a termékei, amely az említett két folyamatot tervszerűen előkészítette, gerjesztette és uralja. Megbocsáthatatlan, hogy mindez a kormányokat felkészületlenül érte annak ellenére, hogy a háttérhatalom alig titkolta készülő terveit, sőt nemzetközi fórumokon nyilvánosságra is hozta. Ezek olyannyira gátlástalanul emberellenesek, hogy nemcsak a kormányok, a világ maga sem hitte el, hogy a háttérhatalmi kaszt képes kivetkőzni emberi mivoltából. Ez azonban nem mentség senki számára. Merthogy pont ezt kihasználva, a háttérhatalom elérte, hogy a világ nagy része ne lásson tisztán, legyen kiszolgáltatott, ellentámadásra képtelen. Két világjárványos év után is tagadhatatlanul ez a helyzet, bár a társadalmi ellenállás sok országban kibontakozóban van, a politikai-kormányzati ellenállás azonban alig-alig pislákol. A választottak nem képesek megvédeni a választókat, az oltás erőltetésével tüneti kezelésre szorítkoznak, vagy a háttérhatalom erre kényszeríti őket. Ám egy kormány sem vall színt a választói előtt. Számukra a háttérhatalom még most sem létezik? Mivel ez lehetetlen, jogos a kérdés, hogy juthattunk ide, hogy kerülhetett veszélybe az emberiség léte, mi vezethetett ide?

 

        Több tekintetben bizonyításra szorul, de számos kérdésre logikusnak tűnő választ ad ez év január elején a német Bild magazinban „ismeretlen szerzőtől” megjelent megdöbbentő háttéranyag, amelyet a Nemzeti Hírhálónk is közzétett (Köszönet illeti!), de amely a világjárvány tombolása ellenére ugyancsak olyannyira valószínűtlennek tűnt, hogy aki olvasta, könnyelműen túltette magát rajta. Valljuk be utólag: restellendő! Azóta ugyanis számos újabb ugyanazon irányba mutató kétely, ellentmondás, logikátlan kényszerintézkedés, tudati ráhatás történt a világban. Nem elég, de sok fontos, sőt alapvető adat, körülmény kiderült, ám az emberiséget fenyegető veszély ezáltal nemcsak nem csökkent, hanem valóságosabbá, fenyegetőbbé vált. Ezért érdemes szó szerint idézni a háttéranyagot a végéhez fűzött, ugyancsak ismeretlen szerzőtől származó kommentárral együtt, s a közelmúltban átélt eseményekkel összevetve figyelmesen elolvasni az írást (Alább //…// jelek között, a Nemzeti Hírhálóból átvéve). A felmerülhető kételyek ellenére közelebb vihet bennünket az eddig már átélt, majd hamarosan bekövetkező fejlemények természetéből adódó logikájának megértéséhez. Nehéz elhinni, hogy az esemény ilyen formában megtörtént, de a háttérhatalom gátlástalanságát mindenképpen kitűnően érzékelteti, s a valós helyzetre is szolgálhat magyarázatul.    

 

//3 Minuten (Das Schicksal der Menschheit)

https://tulelesblog.wordpress.com/2021/01/08/3-perc-az-emberiseg-sorsa/  “…3 perc ( Az Emberiség sorsa ) “ – Túlélésblog (wordpress.com)

A német Bild magazin címlapján: 15.000 halálos áldozata van a kísérleti oltásprogramnak!

 

– Uraim! Egy táska van mindegyikük előtt, én két percig fogok beszélni és három perc múlva elhagyom a termet. Vagyis, egy percük lesz feltenni a kérdéseiket és eldönteni, hogy benne vannak a játékban vagy sem. Az óra elindult. A teremben 54 ország miniszterelnöke ült egyetlen hatalmas körasztalnál, amelynek fényesre polírozott felületéről, meglepettséget tükröző arcuk groteszk mása verődött vissza a tágas, barokk kupola felé. Egész-napos konferenciára számítottak, unott eszmecserére, heves vitákra, teátrális sértődésekre és lekenyerezett kiengesztelődésre. Az, hogy mindössze három percig fog tartani az egész, cseppfolyóssá tette őket, puhává és képlékennyé. Ez volt a cél.

- A pénz a világot mozgató energia, nem engedhetjük meg, hogy lényeges mennyiség tőlünk függetlenül legyen jelen. A táskában az új projektünk leírása található. Egy gazdasági válság, amely a közszférából kiszivattyúzza azokat a megtakarításokat, amelyek anyagi bázisai lehetnek bármilyen civil szervezkedésnek vagy ellenállásnak. A mostani világválság, nem a bankokkal operál, ahogyan az megszokott volt. Túl átlátható és kiszámítható lenne. A recessziót egy világméretű járványra alapozzuk, melyre hivatkozva, nemcsak beborítjuk a világgazdaságot, de a vészhelyzetre hivatkozva jelentős korlátozásokat és szankciókat vezethetünk be, melyek aktív idejét mi határozzuk meg. A járvány kapcsán bevezetett rendkívüli állapotban bezárhatunk és lefoglalhatunk gyárakat, üzemeket, mintha államosítanánk a közszférát és a magánvagyont, azzal a különbséggel, hogy ezek most nem az állam égisze alá, hanem egyenesen a maguk érdekcsoportjához kerülnek. A leírás pontosan meghatározza, hogyan kell eljárniuk a járvány ideje alatt, beleértve a katonaság, az oktatás, a média és a vallás vagy a gazdaságpolitika területén. Minden ország kap némi mozgásteret, hogy a jellegzetes társadalmi sémákhoz igazítsa az epidémia lefolyását.

- A táskában legfelül egy mappát találnak, melyben egyetlen lap szerepel, rajta három számmal. Az első az az összeg, amelybe az önök országában az új válságterv kerülni fog. Ezt és a két másik összeget is mi álljuk. A második szám azt az összeget jelöli, amit azért utalunk, hogy a válság alatt az országot és az önök érdekcsoportjainak vállalkozásait működésben tartsuk. A harmadik összeg a maguké. Ezzel szabadon rendelkezhetnek, kibélelhetik vele zsebeiket, megtölthetik feneketlen bankszámláikat és bőven jut az önök lojális holdudvarának is, amit tetszésük szerint oszthatnak szét, vagy tarthatnak meg maguknak és strómanjaiknak.

– Nyissák ki, uraim! A teremben mozgolódás támadt, a nyugtalanság szétterjedt, a feszültség láthatatlan mezőként terült szét a kupola alatt. A táskák nemesfém zárai felpattantak, mohó tekintetek zuhantak a bársony mappák mélyére. - Minden számjegy egy milliárdot jelent dollárban és ahogyan láthatják a harmadik összeg jelentősen nagyobb, mint az előző kettő összesen. A két perc lejárt, van egy percük a kérdésekre és hogy eldöntsék megveszik a VÍRUS FRANCHISE-t. Kérdések?

Kövér, elhízott alak szólalt meg, sárga szemfehérje kíváncsi mohósággal villant. - Jól értettem, a harmadik összeget akár meg is tarthatjuk mind?

- Ha úgy gondolják, igen. De nem javaslom, ezzel megnőne a személyes erőpotenciáljuk és mozgásterük, így lehet, hogy meg kell maguktól szabadulnunk. A tanulmány részletezi százalékos elosztásban, mennyit érdemes a lojális körükbe invesztálni. Újabb kéz a magasban. Tessék?

- A járvány mennyire veszélyes?

- Igazából most nem lesz konkrét járvány. A vírus a médián keresztül fog terjedni. A hírcsatornák megkapnak minden segítséget, hogy hiteles anyaggal álljanak elő, mintha valóban egy világméretű járványról lenne szó. Ezt támogatják majd a megadott intézkedések, gyárak, iskolák, közintézmények bezárása, rendőrségi, katonai akciók stb.

- Mi a maguk haszna? – kérdezte egy aszketikus arc. A ráncok mélyén faggyús csillogás.

- Az egységes világhatalom megszilárdítása. Természetesen a teljes tervbe nem kapnak beavatást, de a leírásban szerepel, mit kérünk. Előjogokat, piacot, szabályok bevezetését, stb. A főbb anyagi bevétel és az abból származó helyzeti előny, az álvírusra kifejlesztett vakcinából származik majd, ami előbb-utóbb kötelező lesz. Csak a beoltottak dolgozhatnak, járhatnak iskolába, használhatnak banki tevékenységet. Olvassa el! Egyetlen kérdésre van idő.

- Mi van a vakcinában, ha a vírus nem valódi? – A tekintet tiszta, kissé aggódó.

- Számít ez magának? A férfi lehajtotta a fejét és a brosúrában szereplő összeget nézte. - Tulajdonképpen, nem.

- Én is úgy gondolom. Maguk a fekete esernyő alatt állnak, védelmük garantált… – A hatalmas faliórára pillantott. – Az idő lejárt, túl is léptük hat másodperccel. Az önök előtt lévő szavazógéppel jelezzék döntésüket mondta, azzal kifordult és öles léptekkel elhagyta a tárgyalótermet. Az 54 ország egyöntetűen elfogadta az új világválság tervezetét. Abban a pillanatban kitört az emberiséget fenyegető vírusjárvány. Az esti híradásokban már szerepeltek a veszélyeztetett országok, mutattak halottakat és elkezdtek a határok lezárásáról beszélni.”

– Ismeretlen szerző – https://youtu.be/7zNOo-_biEo  

 

Mint látható Magyarország is aláírta a programot ami 2020 Márciusában el IS kezdődött. A terv folyamatban van a cél a likvidáció az oltásprogram segítségét kihasználva.

Agenda 21/2030/New World Order 21/2020 Idézet AZ idősebb Georg Bush szavaiból: A legnagyobb fegyverünk a nép ellen az lesz * hogy ezek az idióták el sem hiszik mire is készülünk valójában - [ ] Georg Bush 1992.....“ //

 

        Lévén, hogy a globális háttérhatalom vezérkarát a bankárkaszt alkotja, az írás a cselszövés lényege tekintetében kifejezetten megerősíti az ez évi davosi Világgazdasági Fórumon (WEF) a Nagy Újraindítás jelszava alatt, Klaus Schwab által ismertetett, ezért valósnak tekintendő szándékokat. A pénz szerepére vonatkozóan kifejtett bankárkaszti vaslogika ugyancsak közismert, és a világgazdaság valóban bekövetkezett leállítása úgyszintén tagadhatatlan érv. A világ jelenlegi pénzrendszerének a magánmonopóliuma óriási hatalmat jelent. Az ezt megszüntetni akaró amerikai elnökök az életükkel fizettek. Ez a magánvállalat és a multinacionális vállalatok könnyűszerrel „forradalmakat”, háborúkat robbantanak ki, s büntetlenül követhetnek el olyan emberiségellenes bűntetteket, mint a 9/11 néven ismert gyalázatos amerikai önprovokáció, amellyel indították a most ránk nehezedő folyamatot.

A már ismert fejlemények lényegét alátámasztó, azok logikai sorrendjébe beilleszthető egyéb adatokat, eseményeket is könnyűszerrel lehet találni. Például, a Johns Hopkins Orvosegyetem frissülő koronavírus kimutatásaiban türelmes bogarászással nagyjából kiválasztható az 54 ország, ahol a világjárvány jól megkülönböztethetően erősebb, mint máshol. A pandémia térképet ajánló szintén frissülő magyar portálokon is hozzávetőleg kijelölhető ugyanaz a félszáznyi ország. Végül stimmelni látszik az is, hogy ezekben az országokban mostanában nem hallani pénzszűkéről, arról azonban igen, hogy általában nem arra költik, amire a társadalomnak szüksége lenne.

A Bild közlése tehát még akkor is értékes háttéranyag a világméretű koronavírus fejleményeknek és a tudatrombolás logikai miértjeinek a megértéséhez, ha költött, mert rideg szakszerűséggel irányítja az olvasó gondolatait azokra a lényegi kérdésekre és okszerű összefüggéseikre, amelyek a világ szeme előtt zajlottak és zajlanak, azaz bizonyítottak. Ha akadtak kormányok, amelyek ezt, vagy hasonló alkut elfogadtak – amit biztosra lehet venni – akkor e kormányok számára a kezükben lévő legmeggyőzőbb, a leghasználhatóbb valós érvek felhasználhatatlanok politikájuk igazolására a saját országuk előtt. Lehet, ezért sokasodnak az ellentmondások a nyilatkozataikban, intézkedéseikben. Kínjukban nem tudnak mást tenni, mint hogy egyre fenyegetőbben, sőt kényszerítően lépnek fel az oltás beadatásáért, ami viszont még nagyobb ellentmondásokat, sőt, ahogy világszerte egyre sűrűbben láthatjuk, ellenállást vált ki a társadalom részéről. Ez az út egyes kormányok megdöntéséhez és a háttérhatalom igényeihez még jobban alkalmazkodó, azaz szükségszerűen diktatórikus kormányok megjelenéséhez vezethet. Az emberiség lázadó tudata tudja is, hogy az ártatlannak ígért, mégis egyre veszélyesebbnek bizonyuló vírus elleni védelmet nem lehet a haszonélvezőire, netán a terjesztőire bízni, de még nem ura a helyzetnek.

        Végül, ami a legfontosabb. Az írás a nemzetközi és a nemzeti felelős politikai és egészségügyi szervezetek és szervek által elhallgatott és elhanyagolt fő kérdésre is tökéletesnek látszó magyarázatot ad. Mielőtt erre rátérnénk, meg kell jegyezni, sokan állítják, hogy a fő kérdés mellett van egy alapkérdés, vagy nulladik kérdés, éspedig, hogy létezik-e egyáltalán a Covid 19 talán nem is véletlenül „újnak” elnevezett koronavírus? Mivel az eddigi információk szerint nem izolálták, jogosnak tűnik a felvetés. Ám ennek eldöntését mégis az orvosokra kell bízni, de mindeddig tőlük is – mármint azoktól, akik mertek állást foglalni e kérdésben – ugyancsak azt hallhattuk/olvashattuk, hogy valóban nem sikerült izolálni, anélkül pedig nem lehet ellene biztonságos és hatékony védőoltást kidolgozni. Visszatérve a fő kérdésre, amit a világban sokan súlyos és magyarázhatatlan mulasztás címén kifogás tárgyává tesznek, de mindeddig eredménytelenül, úgy fogalmazható meg, hogy a háttérhatalom által eluralt ENSZ, s a WHO mellett a mai napig a kormányok sem tették/tehették a legkisebb erőfeszítést sem a fő kérdés megoldására. Mégpedig annak kinyomozására, honnan eredt a vírus és erednek a kellő politikai pillanatokban és geopolitikai helyszíneken megjelenő a mutánsai. Ennek kiderítése, nyilvánosságra hozása, és a bűnösök ártalmatlanítása nélkül pedig annyi mutáns „születik” még, amennyire a háttérhatalomnak szüksége lesz a bejelentett embertelen céljai eléréséhez. S eközben a vakcinájának esetleges káros, vagy tragikus következményeiért nem vállal szerződéses jogi felelősséget, sőt a kormányoktól mentességet követel (és kap!) büntetőeljárás és kártérítések kifizetése alól! Még óriási haszonra is szert tesz, amit az írás ugyancsak megerősít, mint az egyik fő célját. A közismert gyakorlati tapasztalatok alapján megállapítható az is, hogy nem a járvány eredetét kinyomozó és gyökerestül felszámoló, hanem a legtöbb országban tünetenyhítő kezelés folyik, bódító szellemi, pszichológiai, biológiai mesterkedések kíséretében. Ebben tényleg a tömegtájékoztató eszközök fősodra játssza a főszerepet. Azt is mindenki láthatja, néhány más dolog is nagyon hasonlóan zajlik ahhoz, ahogy a Bild magazin megszellőztette.

 

A vírus látszólagos uralkodása ellenére az emberiség senkivel és semmivel szemben nem lehet tovább egy pillanatig sem naiv, jóhiszemű. Az általa átélt fejlemények nem véletlenek. Mindezt egyre világosabban látva és tudva, joggal lázadozik az emberi tudat, s szorulna kormányzati védelemre. Mivel azonban sem elegendő, sem megfelelő védelmet nem kap, a maga módján védekezik. Akár a lefizetett, vagy megfélemlített nemzetközi, de a saját kormányzati szerveivel szemben is. Indokoltan teszi, mert vegyük például a világjárvány kérdésében legilletékesebb WHO-t. Gebrejeszusz WHO-főigazgató közelmúltbeli látogatása alkalmával egyik vezető politikusunk agyondicsérte e szervezetet, külön méltatva a függetlenségét, holott az hibát hibára halmozott, amelyek kivizsgálására még nemzetközi bizottságot is létrehoztak, kínai befolyásoltsága pedig közismert. Ez eléggé ismert a világközvélemény és a hazai közvélemény előtt is. Mire jó akkor az efféle eltájolásunk és a megjátszott eltájoltság? Gebrejeszusz viszont közölte velünk, „a járvány csak akkor ér véget, ha már mindenhol véget ért” (Jaj, de bölcs!), a védekezés ezért csak akkor lehet sikeres, ha az egész világot beoltották már. (Ahogy Bill Gates erőlteti!)

     

        Számos elemzés mindezt harmadik világháborúnak nevezi. A világ ezt ma még nem tekinti egyértelműen bizonyítottnak, de megalapozottan tagadni sem tudja. Az ugyancsak kimondatlan, kezdetben titkos amerikai-kínai víruskutatási együttműködésből vírus-háborúba átnövő összecsapás ugyan több mint felsejlik. Jelek utalnak rá, hogy folytatódik is, de a járvány, rövid kezdeti szakaszt követően egyértelműen világjárvánnyá növekedett, azaz egész világunkat fenyegeti, akárcsak az említett nem kevésbé veszélyes tudatromboló folyamatok. Pontosan úgy, ahogy ezt a háttérhatalom már jóval előbb kívánatosnak tartotta a "Nagy Újraindítás" megvalósításához.

 

Tájékozódás és tudás védi meg tudatunkat,

de az is csak addig, amíg nem késő! 

 

Nemcsak a kormány és az ellenzék készül a 2022-es parlamenti választásokra, hanem a globális háttérhatalom is. Jól érzékelhetően fontosnak tartja ezt a választást, s gőzerővel készíti fel hazai ügynökeit. Nyílt beavatkozásra is számítanunk kell, főleg az EU és az USA részéről, amelyek mintha a haláltusájukat vívnák, amikor is felülkerekedhet a minden mindegy reményvesztettségből kiúttal kecsegtető kalandorság. Ez tükröződik az ellenzék polgárháborús fenyegetéseiben is. Elszórtan ugyan, de e választások tekintetben találkozunk más nyugtalanító belpolitikai állásfoglalásokkal is. Az ellenzék úgy értékel egyes tényleg magyarázatra szoruló kormányzati lépéseket, hogy a Fidesz-KDNP vereségre készül. Meglehet, ez említésre sem lenne méltó, ha nem párosulna ennél riasztóbb kormánypárti ismétlődő megengedő lejtésű megfogalmazásokkal, miszerint „ha az ellenzék győz”, „ha Gyurcsányék kerülnek hatalomra”, „ha, ne adj Isten, ők győznek” stb. Ismert politikusok, politológusok, valamint tv-vitaműsorok egyre többször fogalmaznak így, vagy hasonló értelemben. Mintha ez ugyanúgy bekövetkezhetne, mint Budapest és néhány nagyváros elvesztése. Mintha pesszimista megbéküléssel értékelnék a hazai és a nemzetközi erőviszonyokat, egyenlő esélyt adva a győzelemnek és a vereségnek.

 

Az októberi békementnek a helyükre kell tenni a dolgokat, de jobb, ha mi az illetékesekkel együtt addig sem várunk, és utána sem dőlünk hátra. Vagyis nekünk választóknak is készülniük kell. Emberi tudatunk követeli, hogy ha meg akarjuk őrizni, erősíteni a nemzeti egységünket, a NER keretében megvalósítandó akcióegységünket, s ki akarunk tartani a magyar Magyarország jelszavunk mellett – márpedig akarjuk, és e sorok is ennek érdekében íródnak – az itt érintett kérdéseknek a magyarság előtt álló, erőnktől, lehetőségeinktől függő kormányzati tisztázása nélkül nem lehet kezelni a mindannyiunkat érintő egyetlen kérdést sem. Nincs talán sürgetőbb dolog, mint haladéktalan és rendkívüli gyorsasággal lebonyolítandó nemzeti konzultáció ezekről az égető kérdésekről. A kormány védelmében, helyzete megerősítése céljával.

A fentiekből következik, hogy van miért és lehet is bírálni a kormányt. Méltánylandó, hogy ezt szabadon megtehetjük. Azt a kormányt azonban támogatnunk kell – akkor is, ha e követelményeknek csak részleges megvalósítására szánthatja el magát – amely a világválság körülményei között is képes a jövőnkre összpontosítani az erőfeszítéseket. Hatékony családtámogatási programot hirdetett és valósít meg. Sikerrel készíti fel az országot a gazdaság újraindítására. Mindez létünk, megmaradásunk, jövőnk alapja. Nemzeti tragédia lenne, ha a nemzetellenes, nemzetidegen ellenzék kerülne hatalomra, ahogy az említett szóhasználatok értelmezhetőek pesszimista szemmel. Ilyen nemzetközi körülmények között ez az ellenzék még a háttérhatalom által megkövetelteknél is magyarellenesebb lenne. Minden kormányzati szervnek, politikusnak érzékelnie kell, hogy a választóiknak e kiszolgáltatott helyzetével (sokan ezt úgy fogalmazzák meg, hogy a kisebbik rosszra történő kényszerű szavazás) nem lenne bölcs dolog visszaélni a legkisebb mértékben sem, egyetlen szóval, vagy tettel sem.

Más szavakkal, a kormányzatnak kell törekednie a közhangulat kedvező megváltoztatására, de mindenekelőtt meg kell értenie, hogy az nem pártatlan, de tárgyszerű és őszinte tájékoztatást követel. Nem szereti azt sem, ha lebeszélik, de azt sem, ha rábeszélik valamire. Önmaga akar választani. A hiányosan, s ennek okán nem meggyőzően tálalt igazság kevésnek bizonyulhat előtte a legnyilvánvalóbb, de a teljesség látszatával hatásosan előadott hazugsággal szemben. Ezért a kormányzatban és az egészségügyi apparátusban felelős posztot betöltőknek tudatában kell lenniük, ha még ráadásul nem is egyformán kezelik, hanem megkülönböztetik a szavazókat, például beoltottakra és beoltatlanokra, akarva-akaratlanul a háttérhatalom, valamint a nemzetellenes és nemzetidegen ellenzék divide et impera szándékai szerint járnak el. Ennek egyik figyelmeztető jele, hogy a sajtóban már szemrebbenés nélkül összemossák az oltatlanokat a baloldallal, azaz politikai kérdést csinálnak egy egészségügyi kérdésből. (Ez is mindennapos politikai tévedés, egyben a közvélemény megtévesztése. Ma Magyarországon egyetlen baloldali, azaz tőkeellenes párt van, a Munkáspárt, amelyet be is kell juttatni a parlamentbe. Az összes több szervezet és párt, legyen kormányzati, vagy ellenzéki, a kapitalizmus híve, vezetői kifejezetten tőkések képviselői, vagy maguk is tőkések, azaz jobboldaliak. Igen, lehet, hogy mellbevágó, de Gyurcsány és társai sem baloldaliak, hiába állítják ezt róluk szüntelenül!). Akárhogy alakul tovább a vírusháború, elkerülhetetlenül előáll olyan helyzet, hogy a kormánynak majdnem mindent, vagy mindent el kell mondani a háttérhatalom aljas űzelemeiről. A kivárásban azonban az a kockázat, hogy sokkhatással lehet a felkészítetlen közvéleményre. A választók egy része tájékozatlanságában, kényszerzavarában, vagy jogos felháborodottságában esetleg nem oda húzza majd be az x-et, ahova a valós érdeke megkívánná, nem az igazi bűnöst bünteti. Az összehangoltság e körvonalazott hiánya miatt így járhatnak rosszul választók és választottak egyaránt.

Továbbmenve, nemcsak az oltáselleneseknek, hanem a beoltottaknak is joguk van megtudni – talán még inkább, mint a beoltatlanoknak –, hogy vannak-e mégis utólagos- és mellékhatásai vannak a vakcináknak, amelyek azonnali, de főleg jövőbeni tulajdonságairól nincs közlés, a rákérdezést pedig gyanúval fogadják. A gyanú viszont ellengyanút kelt minden egészségesen és helyesen gondolkodó emberben. A mellékhatásokról szóló tájékoztatások minden gyógyszerhez mellékélve vannak, ám a vakcina esetében még rákérdezni sem illik. Az nem állítható, hogy nem szabad, de választók, választottak egyaránt tudjuk, efelé közeledünk. Bemondásra kell elhinnünk, amit megállás nélkül ismételnek politikusok, politológusok, orvosok, sajtó, tv, meg akik vakon hisznek: „Minden vakcina hatékony és biztonságos!”, illetve „Az oltás az egyetlen eszköz a vírus ellen!” Hogy-hogy nem érzik, hogy ennyi nem elég a társadalomnak. Tetézi ezt, hogy az oltásellenzők viszont tudományosan érvelnek, részletesen, pontosan megnevezve a vakcinában lévő gyanút keltő anyagokat, azonnali és későbbi lehetséges hatásaikat, amelyekre nincs nemcsak ugyanilyen szintű, hanem semmiféle cáfolat. A közvéleményre, a szavazókra a feltételezettnél sokkal nagyobb hatással vannak az olyan esetek is, hogy az amerikai FDA beismeri, a PCR-tesztet anélkül alkották meg, hogy rendelkezésre állt volna a vírus. Más szavakkal ezt a magyarok számára még megbízhatóbb Karikó Katalintól is hallhattuk: a vakcina fejlesztésekor nem állt rendelkezésre SARS-COV2 vírus anyag. Orvosok pedig, ahogy említettük, egyértelműen állítják, hogy a vírus izolálása és szakszerű kutatása nélkül nem lehetséges kellő védőoltás előállítása ellene. A választó, a közember előtt tehát az a dilemma áll, hogy melyiküknek higgyen. A vakcina ellen szakszerűen indokoló orvosnak, a szakembernek, vagy a mellette szóló, de csak az előbb idézett pár mondatot ismételgető orvosoknak és politikusoknak? Azaz a tényeknek, vagy a bemondásoknak? S amikor még azt is tapasztalja, hogy az utóbbiak ingerültek, ha nem nekik hisz, bizony meginog a bizalma, pedig nekik szeretne hinni. Ezért nem szívesen bírálja őket, mert azt is látja és méltányolja, hogy több nemzetközi és hazai csatatéren kell küzdeniük – teszik is és sikerrel –, s nem akarja nehezíteni a helyzetüket, de a tapasztalatainak, véleményének elhallgatása nem kenyere.

A világjárványhoz kapcsolódó, ugyancsak globálisnak minősülő említett kérdések köztudatba vitele és tárgyalása nélkül tehát nem lehet ellentmondásmentes és bizalomerősítő módon tájékoztatni a társadalmi közvéleményt. E hiánynak a visszahúzó hatása a járvány kezdetétől mindmáig kiérezhető a kormány-közvélemény kapcsolatából. A hibát nem a tájékozatlanabb közvélemény követte el, hanem csak érzékeli és jelzi. Ezért a kételyek, ellenvélemények nyílt és őszinte felvetése miatt nem hibáztatható. Illetve, lehet folytatni a hibáztatását, a fenyegetést, de az feszültségekhez, szembenállásokhoz, s végső soron esetleges tragikus fejleményhez vezethet.

Most, és sajnálatos módon valószínűleg hosszabb időn át, nagy szükség van választóknál, választottaknál, beoltottaknál és oltatlanoknál egyaránt, hogy tudatosan bátrak és tudatosan bölcsek maradjanak, ne hagyják szembefordítani magukat egymással, amivel csak a közös hazai és nemzetközi ellenségeik nyernének. Mégis máris minden bekövetkezett, sőt bekövetkezendő esetleges bajért, kárért, tragédiáért az oltatlanokat vádolják. Felelős szájakból fenyegetően és indulatosan hangzanak el hasonló vádak. Ez már önmagában is nemzeti tragédia. „A még be nem oltott két és fél millió fő oltakozási hajlandóságán múlik, hogy milyen súlyos lesz a koronavírus-járvány negyedik hulláma” – jelentette ki egyik virológusunk. Másik „elkerülhetetlennek” érzi a negyedik hullámot, mert „az ország harmada nem oltatta be magát, ez a delta-variáns pedig legalább kétszer-háromszor olyan fertőző, mint az a vírus, ami tavaly volt forgalomban”. Egy politikus:aki még azon gondolkodik, hogy valamiféle álhírek gyártásával vagy propagandával gyengítse az oltási kedvet, legyen nagyon óvatos, mert őket mind egytől egyig személyes felelősség fogja terhelni az esetleges halálesetekért és az esetleges károkért Avagy: Ám a két és fél millió oltatlan fő továbbra is veszélyben van, számukra jelentősen nagyobb kockázatot jelentenek az új, rendkívül virulens mutánsok.

Rendezett, okaiban és következményeiben ismert körülmények között logikusnak tűnhetnének e megállapítások. Ám a helyzetet nagyon is szemléletesen pont az ellenkezők jellemzik. A háttérhatalom szándékai, bejelentetett emberiség-csökkentő tervei ismeretében, annak láttán, hogy a beoltottak ismét megfertőződhetnek és fertőznek is, valamint egyéb megdöbbentő körülmények birtokában, tárgyszerűen gondolkodni merő ember, ma még, sajnos, azt sem állapíthatja meg önmaga számára bizonyossággal, hogy a beoltottak, vagy az oltatlanok vannak-e nagyobb veszélyben. Ez nem támadás az oltáspártiak, vagy a beoltottak ellen, hanem a világpolitikai és a hazai összefüggésekből levonható következtetés, amit jó lenne, ha mindenki így is tudna kezelni az egység megőrzése, erősítése érdekében, ugyanis mindketten egyaránt veszélyben vannak.

Tudatosan nem nevezünk meg név szerint senkit a mieink közül, mert nem az ellentéteket, megosztottságot akarjuk tovább szítani, hanem közös erőfeszítésekkel szeretnénk meghatározni a saját utunkat. Azt azonban éppen közös érdekeink védelmében ki kell mondjuk, átgondolatlan, lelkiismeretlen vádaskodásnak tekinthetők a hasonló állásfoglalások. Ugyanis politikailag és egészségügyileg egyaránt nyilvánvaló tévedések, ezért jogosan vetnek fel kételyeket. Gondolkodjunk csak el logikusan és tudatosan. Anélkül, hogy megtévesztenénk embertársainkat. A negyedik hullámnak mi az oka? Semmiképpen nem az, amit egyesek el akarnak hitetni, hogy az ország kisebbik fele nem oltatta be magát! Ettől önmagában egyetlen vírus, vagy mutáns nem keletkezik, nemhogy járványhullám! Még ha nem is igazolódna be az állítás, hogy a világjárványt a háttérhatalom tudatosan keltette a Nagy Újraindítás megkönnyítése érdekében, hanem csak ráépült – de ez a kevésbé valószínű – mindenképpen fegyverként használja a Nagy Újraindítás érdekében, amit viszont teljesen nyíltan hirdetett meg Klaus Schwab Davosban, az egyik Rockefeller pedig a nevét viselő régebbi jelentésben. Nem szabad hát a lakosságnak azt a részét elmarasztalni, vádolni, sőt fenyegetni minden következményért (ahogy, sajnos, történik), amely nem hisz a gyógyszeripari maffiának, meg a háttérhatalomnak! Árulja már el valaki azt is, honnan veszik, hogyan számolják ki ilyen „pontosan”, hogy ez a delta-variáns „legalább kétszer-háromszor” olyan fertőző, mint az a vírus, ami „tavaly volt forgalomban”. A kettő között legalább 100% a különbség! Azt pedig a közember is tudja, nem mindegy, hogy kétszer, vagy háromszor! A „tavaly volt forgalomban” egyáltalán nem ideillő fogalmazás (egy árucikkre ráillik, de a vírusra nem), ám lehet akaratlanul, mégis rátapint a lényegre: a gyógyszeripari maffia tavaly azt forgalmazta még az önmaga által is igencsak jelentősnek ítélt haszonnal, most pedig a deltát! Felelőtlen, a társadalmat megosztó kijelentések, amelyek a háttérhatalom malmára hajtják a vizet. Mindig feltolakodik a jogos kérdés: miért nem a járvány eredetét/keltőit keresik sem az orvosok, sem a politikusok? Bármennyire is nehéznek látszik megérteni és elfogadni, amíg azt/azokat meg nem találják, és nem semlegesítik, ártalmatlanítják, addig mindaddig lesznek újabb hullámok, amíg a háttérhatalom el nem éri meghirdetetett aljas céljait. Gyanús is, hogy nemcsak nem találják, hanem nem is keresik ezeket! Pedig már nagyon sok ismert és ellenőrizhető adat, tény és esemény áll rendelkezésre a bűnösök leleplezésére. Amíg ezt nem érti meg a politika és az egészségügy, addig az egész emberiség veszélyben marad. Pedig mindketten azért léteznek, hogy védjék az embereket, az emberiséget! Ezért nem a szembenállást, hanem az egységet kell keresniük.

A hosszú idő alatt titkon kidolgozott háttérhatalmi rendszerrel nem vehetjük fel a harcot elszigetelt hadakozással, hanem csak a saját kidolgozott rendszerünkkel. Mivel élet-halál harcról van szó, s az emberiség irtásán mesterkedő háttérhatalmi agytröszt nem ismer korlátot, az emberiség akkor tud vele sikeresen szembeszállni, ha hallgat az emberiség képviseletében harcra kész, szám szerint eleve sokkal több és sokasodó, korlátot jó értelemben nem ismerő gondolkodó agyakra. Azokra is, akik oltásellenesek, sőt kiderülhet, különösen rájuk. A kellően nem tájékozott/tájékoztatott tömegeknél ugyanis az egyéni, vagy a csoportérdek megelőzi a társadalmi érdeket, a nemzeti érdekeket. Ebben rejlik a kialakult, de ugyancsak elhallgatott nemzetidegen háttérhatalom, párhuzamos társadalom veszélye is. A kormányzat családtámogatási, gazdaság-újraindítási cselekedetei helyesek, az azokkal kapcsolatos kommunikációja viszont hagy kívánnivalót. Nem magyarázza el, hogy egyes csoportokat, polgári, vallási, nemzetidegen szervezeteket és rétegeket miért támogat – egyeseket feltűnő és hazafiakat bosszantó bőkezűséggel – s mi a célja ezeknek az intézkedéseknek. A lakosság nagy része nem érti ezt, nem is fogadja el. A jelen tanulmány második részében ezért mutattunk rá, hogy nem vagyunk nemzetidegenek által kevésbé megszállt ország, mint az iszlám által megszállt nyugat-európai országok. Most csak emlékeztetünk rá, vezető politikusok, a hazafiakat megbotránkoztatva, már úgy beszélnek Magyarországról, mint amelyben „zsidók és nem zsidók”, illetve „romák és nem romák” élnek. A magyarok már említésre sem kerülnek. Lehet, hogy utólag ezt véletlen rossz fogalmazásnak minősítik, de fogalmazni is felelősen kell, nehogy nemkívánatos törekvéseket sejthessen mögötte bárki is. A 2022 áprilisi választáson az is ki fog derülni, – remélhetőleg igenlő formában – hogy van-e még győzedelmeskedhető magyar tudatunk, mármint a lakosság többségének, vagyis hogy nemzet lakja-e még csonka országunkat, vagy csak lakosság. Addig is ezért tegyünk meg mindent, ne pedig a választási eredményt is fenyegető megosztottságot növeljük.

 

A világnak arra is emlékeznie kell, hiszen a közelmúltban történt, hogy akármilyen átlátszó, hazug és nevetséges is volt, de a közembert tették felelőssé a tőkés multinacionális vállalatok által okozott klímaválságért. Most pedig egyre inkább az ember válik felelőssé a koronavírus világjárványért is. Előbb csak a háttérhatalomnak hasznot nem hajtó oltatlanok, majd egyre szélesebb kör. Világunkban eljött a pillanat, amikor az oszd meg és uralkodj alapelvét képező efféle kényszerítő-vádaskodó folyamatot azonnal, hajthatatlanul és visszavonhatatlanul le kell állítani, mert a logikája (és a történelmi tapasztalatok) szerint eluralkodik, és bosszúálló ámokfutásba kezd. Választók és választottak (mert végső soron nem az oltottak és oltatlanok, hanem az ők szembeállításáról van szó) megértően, de következetesen követeljék meg egymástól a másik álláspontjának tiszteletben tartását és megfontolását. Ehhez első egységteremtő lépésként elengedhetetlen, hogy ne csak a választók, hanem a háttérhatalmat és terveit a választóknál sokkal jobban ismerő választottak is merjenek beszélni a háttérhatalomról, és szembefordulni emberellenes törekvéseivel. Őszinte és megfelelő, rendszeres és időszerű széleskörűen terjesztett háttér-információ és irányelv nélkül erre kevés esély van.

VALAMENNYIÜNK, választók és választottak sorsa múlhat az alapvető kérdéseknek a helyzet megkövetelte bátor, őszinte, rugalmas, bölcs és EGYSÉGERŐSÍTŐ KÖZÖS kezelésén.

 

 ---

 

* A szerző nyugalmazott nagykövet, közíró.

2021-09-08

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.